Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Demeter Márta (MSZP) - a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez - „Százmilliárdos kormányzati lenyúlások tipológiája” címmel - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (MSZP): - ELNÖK: - ROGÁN ANTAL, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter:
4097 képest ez a program még külön népszerű is, és ugyanazokat az elveket követi, amelyeket egyébként más országokban is megvalósítanak. Ami pedig a bevándorlási kérdést illeti, valljuk be őszintén, képviselő asszony, azért vagyun k mi két eltérő állásponton ebben az ügyben, mert az önök volt kormányának van egy bevándorlási stratégiája. Ők, a Gyurcsánykormány a 2007ben elfogadott döntésével 1 millió kínait akart letelepíteni állampolgárként Magyarországra. (Szórványos taps a korm ánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megköszönöm miniszter úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót Demeter Márta képviselő asszonynak. DEMETER MÁRTA ( MSZP ): Jó, hogy mondta, miniszter úr. Nagyon jól tudjuk, hogy a fideszes többségű és a többségi fideszes szava zásokon mi szokott történni a Gazdasági bizottságban. Rengetegszer halljuk a magyar kormánytól a menekültügyi és gazdasági bevándorlással kapcsolatban, hogy ez szuverenitás kérdése, és hogy Brüsszel nem dönthet a magyar emberek feje fölött. Ja, értem! Brüs szel nem dönthet, de az Orbánkormány és Rogán Antal dönthet a magyar emberek feje fölött? Mert vajon mit válaszolnának az emberek, ha inkább azt kérdeznék tőlük, hogy akarjáke, hogy a magyar kormány 16 ezer gazdasági bevándorlót engedjen be Magyarországr a állandó letelepedési engedéllyel? Megkérdeztéke az embereket, hogy akarjáke, hogy a kormány haverjainak az offshore cégei százmilliárdot kaszáljanak ezen? És megkérdeztéke arról az embereket, hogy akarjáke, hogy öt év múlva az ő adófizetői forintjaik ból legyenek ezek a gazdasági bevándorlók kifizetve, ami százmilliárdokat fog jelenteni, amit ki kell fizetni? Tehát a magyar kormány döntött az emberek feje fölött, és a nap végén egyetlen kérdés marad: a magyar emberek nagyon kíváncsiak arra (Az elnök cs enget.) , hogy ezekből az offshore százmilliárdokból vajon Orbán Viktorhoz és strómanjaihoz kerüle pénz és mennyi. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Képviselő asszony, egy perc a válaszidő. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg Rogán Antal miniszter urat. Miniszter úr, parancsoljon! ROGÁN ANTAL, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Ha önök ennyire azt gondolják, hogy Magyarországnak kell döntenie minden bevándorlási kérdésben, akkor vel ünk nyíltan utasítsák el az Európai Bizottság bevándorlási stratégiáját. Nyíltan mondjanak rá nemet, álljanak mellénk, és mondják azt a népszavazáson, hogy menjenek el az emberek, voksoljanak a népszavazáson, és mondjanak nemet Brüsszelnek. (16.40) Amennyi ben önök ezt meg fogják tenni, akkor el fogom hinni, képviselő asszony, hogy igazat mond. De amennyiben továbbra is csak - ahogy szokás mondani - ülnek a fűben, mint az a bizonyos dolog, (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) , és a népszavazáson nem tudn ak egyértelmű álláspontot képviselni, nos, tisztelt képviselő asszony, akkor azt gondolom, hogy valójában ön itt csak azért beszél arról, amiről beszél, mert megpróbálja Brüsszel álláspontját képviselni. Én pedig azt tudom mondani önnek, hogy nyugodt szívv el vállalok minden olyan döntést, hogyha Magyarországra olyan emberek érkeznek, akik itt egyébként ingatlant vásárolnak, befektetést valósítanak meg, és ezzel a magyar emberek számára munkahelyet teremtenek. Továbbra is az a meggyőződésem, hogy ez mindig, minden körülmények között jó az országnak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)