Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem hajlandó ellenőrizni a kormánytöbbség az EU-s pénzek felhasználását?” címmel - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
4075 fogalmazott: „A negyedéves jelentések tekintetében a kormány nyitottságot mutat arra, hogy egy ilyen rendszer következzen be, tehát azt ígérjük, hogy nyújtsák be még egyszer , adott esetben Lázár miniszter úrral közösen ezt a nyilatkozatot.” A módosító javaslatot ezért újra benyújtottam T/10506. számon, bízva abban, hogy a kormánytöbbség támogatni fogja. Múlt héten a Költségvetési bizottság komolytalan indokokra hivatkozva, l átszatintézkedésnek nevezve az évenkénti beszámolót, leszavazta az önök által is támogatott javaslatot. Ma már a kormány, illetve a bizottság tagjai is elismerik, hogy a magyar gazdaság kritikusan függ az európai uniós források beérkezésétől. Az első negye déves GDPadat rávilágított arra, hogy komolyan kell venni minden olyan figyelmeztetést, ami pillanatok alatt veszélybe sodorhatja a magyar gazdaságot, ezzel a magyar embereket is. Államtitkár úr, azt kérdezem, minek kell ahhoz törté nnie, hogy az európai uniós források felhasználásáról éves szinten beszámoljon az önök minisztériuma a parlamentnek. Ugyanis az a törvényjavaslat, amit benyújtottam, kötelezővé tenné az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter számára, hog y rendszeresen beszámoljon ezekről a költésekről és megmutassa azoknak a hatását. (Sallai R. Benedek tapsol.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Az interpellációra Csepreghy Nándor államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. CSEPREGHY NÁNDOR, a M iniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Ritkán adatik meg egy kormányt képviselő államtitkárnak, hogy a képviselők kedvére tegyen, méghozzá akkor, amikor ellenzéki képviselő interpellál, azonban most el őször volt lehetősége az Országgyűlésnek arra, hogy érdemi vitát folytasson az európai uniós források felhasználásáról. Sajnálatos módon ennek a vitának a kimenetele előre megjósolható volt, ahány párt, annyiféleképpen hozta azokat a politikai szlogeneket, amelyeket várhattunk tőlük. Az LMP lényegében fejkvótaalapú forráselosztásról beszélt, az MSZP, amikor mi át mondtunk, akkor folyamatosan bét mondott, a Jobbik esetében pedig komolyan vehető érvek a politikai támadásokon kívül nem voltak. Az elmúlt évekb en számtalan alkalommal kerültek már szóba az európai uniós fejlesztési források, mint a magyar fejlesztéseket érdemben behatároló és annak lehetőséget teremtő fejlesztési lehetőségek, és itt egy valóban komoly elvi vita volt a kormány és az ellenzék közöt t. 2010ben arra tettünk vállalást, hogy minden európai uniós forrást hazahozunk, annak ellenére, hogy ennek a lehetősége viszonylag alacsony mértékű volt, ebben talán volt konszenzus a parlamenti pártok között. Ezt a feladatot sikerült teljesíteni. A 201 42020as fejlesztési ciklus legfontosabb célkitűzése, hogy valóban érdemi beruházásokat finanszírozzunk, olyanokat, amelyek vagy a munkahelyteremtéshez, vagy a gazdasági növekedéshez járulnak hozzá. Lényegében, ha egy olyan fejlesztés érkezik támogatási i génnyel, ami ennek a két szempontrendszernek nem felel meg, akkor az biztosan nem kaphat támogatást. Azt gondolom, hogy ezt a célkitűzést akkor lehet biztosan garantálni, ha egy olyan kommunikáció van a parlamenti pártok és a kormány között, ami folyamatos számonkérhetőséget ad a képviselők kezébe, az ellenzéki képviselők folyamatosan el tudják számoltatni a kormányt, hogy a most vállalt és a piac által is kikényszerített vagy elvárt célokhoz miként tud alkalmazkodni. Ezért a vitanapot követően, ahogy ön m egfogalmazta ezt a javaslatát, Lázár miniszter úr a kormány elé terjesztett egy javaslatot, amely szerint a kormánynak negyedévente statisztikai jelentést kell adnia az Országgyűlésnek arról, hogy hogyan halad az operatív programok, az európai uniós forrás ok felhasználása, az összes operatív programra kiterjedően, illetve a kormánynak kezdeményeznie kell az Országgyűlés irányában, hogy évente két alkalommal, tehát a tavaszi és az őszi ülésszak alkalmával is egy parlamenti vitanap keretében vitassuk meg a ta rtalmi kérdéseket. Tehát azt tudom önnek mondani, hogy a mostani interpellációjában, illetve beadványában foglaltak azért okafogyottak, mert a kormány elfogadta ezt a javaslatot. Az első ilyen statisztikai