Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Földi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A szociális biztonság kiterjesztéséről” címmel - ELNÖK: - FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP):
4071 2015. március 1jén lépett hatályba az új rendszer, az új szociális támogatási rendszer, ami átláthatóbbá tette a szociális célra fordított költségeket. Egyértelmű helyzet alakult ki, hiszen a jövedelemkompenzáló támogatásokat az állam közvetlenül a járási hivatalokon keresztül automatikusan biztosítja mindenkinek, amíg az egyéni mérlegelést jobban igénylő kia dáskompenzáló támogatásokat az önkormányzatok folyósítják, és mindehhez egy eléggé jelentős, 2530 milliárd forintos pluszalapot is kaptak, és ebből tudják a települési támogatásokat folyósítani. A jövő évi költségvetés elfogadásával, ha ez megtörténik a j övő héten, 2017. január 1jétől az időskorúak járadéka 5 százalékkal emelkedni fog, és szintén az ápolási díj mértéke is emelkedni fog. Az alap és az emelt összegű ellátás mellett egy különleges új formát, a kiemelt összegű ellátást létrehoztuk pár évvel e zelőtt, így a korábban még huszonegynéhányezer forint környékén mozgó ellátások közül, aki a kiemelt ellátási díjban részesül, annak esetében akár 55 800 forint is lehet ez az ápolási díj, ha valaki hozzátartozóját, közeli hozzátartozóját otthonában ápolja . A házi segítségnyújtás átalakításával szintén a rászorulók számára fontos segítséget tudunk nyújtani, hiszen különválasztottuk azt az ápolást, azt a segítséget, ami szaktudást igényel és azt, amelyik különösebb szaktudás nélkül házi segítségnyújtásként e llátható. Tehát az egyikhez valamiféle egészségügyi tudásra, szociális ismeretre szükség van. A másikat viszont, ami egy hétköznapi ember számára is könnyebben teljesíthető, a ház körüli teendőkben vagy sétálásban nyilvánul meg, amihez nem kellett külön vé gzettséggel rendelkező szakember, másfajta típusban, a házi segítségnyújtásnak ebben az egyszerűbb formájában lehet igényelni. Igyekezetünk a szociális ágazatban dolgozók bérét is a gazdaság teljesítményének függvényében emelni. 2014ben egy ágazati bérpót lék került bevezetésre, tavaly egy kiegészítése mindennek, és a jövő évi költségvetésben pedig szintén szerepel többmilliárdos többlet, amit a szociális ágazatban bérfejlesztésre tudunk fordítani. A jövő esztendő az, amikor akár az egészségi állapotuk miat t rászorulók, akár a szociális helyzetük miatt rászorulókkal foglalkozók esetében béremelés valósul meg, hiszen mind a szociális területen, mind az egészségügy területén béremelésre lehet számítani az ott dolgozók tekintetében. Ha megnézzük a kisgyermekek étkeztetését, az ingyenes gyermekétkeztetést, itt az egyik leglátványosabb az előrelépés, hiszen a korábbi 98 ezer gyermek helyett most már 318 ezer óvodás- és bölcsődéskorú kisgyermek kap naponta többször ingyenesen enni. Szintén kiterjesztettük az ingyen esen étkezők körét a gyermekvédelmi szakellátás keretében nevelésbe vett gyermekekre és az utógondozói ellátott fiatal felnőttekre is, amennyiben természetesen iskolába járnak. Mindamellett a szünidei gyermekétkeztetést a nyári szünetről kiterjesztettük a másik három, a téli, tavaszi és őszi szünetre is, így a 2017es költségvetésben rekordmagas, 6,6 vagy inkább azt mondom, 6,7 milliárd forint az az összeg, amit szünidei gyermekétkeztetésre fordítunk. Fontos volt a nyugdíjak értékállóságának megőrzése. Ezt 2010ben ez a kormány a programjában vállalta, nemcsak hogy ezt sikerült teljesítenünk, de túl is teljesítettük, hiszen a 21,1 százalékos nyugdíjemelés a nyugdíjak vásárlóértékében 8,4 százalékos emelkedést, egyhavi emelkedést jelentett. Ehhez járul hozzá a jövő évi adótörvényekben az áfacsökkentés, ami további 3540 ezer forintos megtakarítást jelent a kiadásukban. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem képvise lő urat, elfogadjae az államtitkári választ. FÖLDI LÁSZLÓ ( KDNP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a részletes választ államtitkár úrnak. Én kiemelném még a szociális rendszerben dolgozók munkáját. Nagyon fontosnak tartom a civil szféra bevonását ebbe a munkába, hiszen a kettő együtt adhat igazából egy értékes, hatékony ellátási rendszert. Talán a legfontosabbnak azt tartom, hogy sikerült az elmúlt években a szociális ágazatban dolgozók bérének