Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
4050 része továbbra is úgy gondolja, hogy a baloldal politikájából nem kér, különös tekintettel azokra a fejleményekre, amelyek az országban a legutóbb történtek. Ne felejtsük el, hogy nem is olyan régen, a hétvégén az a meghökkentő helyzet állt elő Magyarországon, hogy a kiskunhalasi táborban, amely zárt tábor, és az illegális határátlépőknek az ott tartására szolgál, olyan lázadás tört ki, amely egyébként azért főleg érthetetlen, hiszen - ne felejtsük el - ezek az emberek már megszegték a törvényt, azért kerültek oda. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy nem tartották tiszteletben a magyar törvényeket, hanem kifejezetten megszegték őket. És ehhez képest akkor, amikor ezek az események (Dr. Vadai Ágnes k özbeszól.) zajlottak, az ellenzék egyáltalán nem állt a törvény és a rend oldalára, és egyáltalán nem mondta azt, hogy márpedig az még hagyján, hogy valaki jogalap nélkül ad be menekültstátusz iránti kérelmet, de hogy egyébként úgy jön be az országba, hogy eleve tudatosan megsérti a törvényeket, fittyet hány a magyar jogszabályokra, majd még egyébként neki áll feljebb, és mindenfajta olyan követeléssel áll elő, amit egyébként a magyar fogvatartottak sem szoktak hangsúlyozni, ez már tényleg sok embernél muta tta meg ennek az egész migrációs válságnak a fonákját, nevezetesen, hogy a Jobbik kivételével az ellenzékről el lehet mondani, hogy erősen migrációpártiak, és egész egyszerűen nem a magyar jog, nem a magyar törvények oldalán állnak, hanem az illegális hatá rátlépők oldalán állnak. Amikor inzultus éri a dohányboltban az eladót - ez is megtörtént most, a közeli napokban , akkor sem ítélték el egyébként azt a bevándorlót, aki ezt végrehajtotta. Ne felejtsük el, ennél jóval kevesebbért, amikor nők ellen követne k el erőszakot, nagyon helyesen a parlament minden szereplője feláll, kikéri magának (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) , és hangsúlyozza, hogy az erőszak semmi módon nem támogatható, főleg nem gyerekek, idősek és nők ellen (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) , ekkor sem emelte fel senki sem a hangját. Teljesen nyilvánvaló, hogy abból a politikából (Dr. Vadai Ágnes: Miről beszélnek ezek? Megáll az ember esze!) , amit az ellenzék az egész migrációs válság kapcsán mutat, a magyar választó nem kér, és nem lehet nem észrevenni , hogy a baloldalnak, illetve az MSZPnek csak egy dolog jutott az eszébe: számonkérte a helyieket, követelve a helyi csoportelnök lemondását annak kapcsán, ami egyébként az MSZP egészének a kudarca volt ezen a választáson. Még egyszer szeretném megköszönn i (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a választók bizalmát, és igyekszünk rászolgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Ismét Dömötör Csaba államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszte relnöki Kabinetiroda államtitkára : Tisztelt Frakcióvezető Úr! A tegnapi dunaújvárosi választás ismét igazolta valóban, hogy az emberek továbbra sem kérnek a Szocialista Pártból. Valóban a világ vicce, hogy Tóbiás József a helyi MSZPelnököt tette felelőssé . Azonban mindenki tudja, hogy a tekintélyes vereség oka az, hogy az MSZP már jó ideje nem a választókkal, hanem csak saját magával foglalkozik. Ezt tette, amikor kormányon volt, és ezt teszi most is. Mert hogyan fordulhat elő egyébként az, hogy egy magát baloldali pártnak tartó párt nem támogatja a legfontosabb élelmiszerek áfacsökkentését? Teszik ezt úgy, hogy korábban azt mondták, hogy támogatják. Azt is csak a szocialista belharcokkal lehet megmagyarázni, hogy az MSZP miért nem támogatja az otthonteremt ési programot, amely végre véget vethet a devizahitelek korszakának. Vegyük aztán a szocialista népszavazási kezdeményezéseket! Az egyik népszavazási kérdésükhöz még azután is gyűjtöttek aláírást, hogy az okafogyottá vált. Aztán a múlt héten elbukott egy m ásik aláírásgyűjtésük, azért bukott el, mert nem tudták összegyűjteni a minimálisan szükséges aláírásokat. Mindebből jól látszik, hogy még a saját választóik sem kérnek az MSZP kezdeményezéseiből. Az, hogy az MSZP hogyan kezeli az ebből fakadó feszültségek et, a párt belügye; sok sikert kívánunk a kongresszushoz! Azonban az már nem magánügy, hogy a baloldal milyen álláspontot