Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára:
4048 bebizonyíthattuk, hogy nemzeti összetartozásunk erősebb azoknál az erőknél, amelyek szétszakításunkra szövetkeztek. Hogy a gondviselés erőt, bölcsességet adott a magyarnak, hogy megtalálja a jelenvaló történelmi helyzetben a legalkalmasabb eszközöket nemzetünk újraegyesítésére mind szellemi, mind kulturális, mind közjogi értelemben, és mindezt a Szent Istváni szellemiségben és a visszaállított folytonosságban, Alaptörvényünk szer int. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti összetartozás közösségként is megerősít emberi és közösségi élő kapcsolatainkban, gazdaságilag is minket, azaz fejlődésben és gyarapodásban. Meggyőződésem, hogy az összetartozás érzésében való megerősödésünk gazdas ági fejlődésünk egyik motorja is. A szilárd értékrenddel, világos célokkal és jövőképpel rendelkező közösség erős, ezért képes megvívni a jelenkori küzdelmeket. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten jelen voltam Vukováron, ahol Kövér László, az Országgyű lés elnöke Zeljko Reiner horvát házelnökkel felavatta a vukovári magyar házat annak bizonyosságára, hogy van újjászületés. A nemzeti összetartozás napjának értelmet, minekünk erőt adnak a vukovárihoz hasonló magyar közösségeink, bárhol is legyenek a világo n, akiknek az anyaországhoz, az anyanyelvhez, a magyarságukhoz való hűsége nemcsak őket tartja meg, de nekünk is erőforrás a nemzet építésében, megerősítésében. Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : A kormány nevében Potápi Árpád államtitkár úrnak adom meg a szót. POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! 1920. június 4én, a trianoni békediktátum aláírásának napján a magyar Nemzetg yűlés elnöke, Rakovszky István, akinek az a felelősségteljes szerep jutott, hogy ezen a tragikus napon szóljon a Ház előtt, e következőket mondta: „Minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy a belőle jónak bőséges forrása fakad.” Amik or 2010ben a FideszKDNP frakciója előterjesztette a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, számos kritika ért bennünket, hogy Trianon gyászos évfordulóján ünnepet akarunk ülni. Távol álljon tőlünk! Ahogy Juhász Gyula írja: „Mert n em lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet” azokat az eseményeket, amelyek a történelmi Magyarország széteséséhez és nemzetünk szétszakítottságához vezettek. Ugyanakkor eljött az ideje annak is, hogy ezen az évfordulón a szomorúság helyét a bizakodás váltsa fel. Most, 96 évvel később ugyanis bizonyítva láthatjuk Rakovszky István jövendölését. Összefogásunkkal sikerült legyőznünk a nemzetünket elválasztó határokat, az igazságtalanságot reménnyé tudtuk változtatni. 2010 óta 812 795en kértek magyar állampolgárságot és több mint 770 ezren tették le az állampolgársági esküt. 2011. június 4én indult útjára az első iskolás csoport a Határtalanulprogram keretében, amelynek segítségével azóta 100 ezer magyarországi diák jutott el a határon túli m agyar területekre. A program segítségével az anyaországi fiatalok is megtapasztalhatták, miképpen tartotta meg a külhoni magyarság ősei nyelvét, ápolja kultúráját. Sőt, be kell vallanunk, sok esetben olyan kincseket is megőrzött, amelyeket mi idehaza elher dáltunk. Én magam is az elmúlt években számtalanszor részese lehettem annak a felemelő érzésnek, milyen erős kötelékek kötik össze a Kárpátmedence minden nemzetrészéből a világban szétszóródott magyarságot. Tegnap éppen Stuttgartban tapasztalhattam meg a Németországba került magyarok szilárd és példamutató kiállását a magyar gyökerek mellett. Tartozunk a határainkon túl élő magyaroknak azzal, hogy minden erőnkkel támogatjuk magyarságukért vívott mindennapi küzdelmüket. (13.40) Hisszük, hogy a külhoni magya rság oktatási, kulturális, egyházi intézményei és szervezetei a legfontosabb tartópillérek, amelyekre a Trianonban részekre szakított magyarság támaszkodni és