Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 30. hétfő (158. szám) - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
4027 frakcióvezetőhelyettese, Tóth Bertalan idején, amikor még pécsi alpolgármester volt, hogyan és miképp próbálták a pécsi közvagyont a különböző offshore szálakhoz és offshore cégekhez juttatni. Erre az volt a válasza Harangozó Gábornak, hogy sajnálja, hogy voltak a múltban olyan intézkedések, amire már a Magyar Szocialista Párt nem büszke, de most már ne a múltról besz élünk, hanem a jövőről. Majd eltelik megint egy félóra, akkor - idézem Harangozó Gábort - azt mondta, hogy bármennyi idő fog majd eltelni, ő mindig az önök, mármint a kormányzó párt nyakába fogja önteni azt a szennyet, amit mi itt évről évre felhalmozunk. Majd ugyanebben a felszólalásában azt kérdezte tőlünk, hogy miért vagyunk idegesek. Hát akkor most válaszolok önnek, tisztelt Harangozó Gábor, aki már nem tiszteli meg a parlament működését, hogy igenis ideges vagyok akkor, amikor egy 150 ezres városban, a hol 65 ezren használják napi szinten a közösségi közlekedést, a szocialista városvezetés idején, Tóth Bertalan alpolgármestersége idején egy kézzel írott számlán kiszerveztek 175 autóbuszt, ami valójában a városi közösségi közlekedés teljes buszállománya. Tisztelt Harangozó Gábor! Ideges vagyok akkor is, amikor öt nappal később ezeket a buszokat visszabérlik, de már külön a buszokat, és külön az abroncsokat. Ideges vagyok akkor, amikor mindezért nem fizetnek adót és áfát, és ideges vagyok mindezért, amikor ezért az egész ügyletért 1,7 milliárd forintos NAVbüntetést kell fizetniük a pécsieknek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A következő felszólaló László Tamás képviselő úr, Fidesz. LÁSZLÓ TAMÁS ( Fidesz ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Meg kell mondanom, hogy ahogy végignézek az üléstermen, többékevésbé megállapítható, hogy ezzel a rendkívül nehéz problémával majdnem egyedül maradtunk, két derék ellenzéki képviselő van már csak a padsorban. (Szilágyi György a jegyzői székben helyet foglaló Hegedűs Lorántnéra mutat.) Három, kiváló. Egy dolog nyilvánvaló; ha végignézem az elmúlt órák vitáját, akkor egy dologban egyetértés van, amit én egy viccel kívánok megvilágítani. Ez úgy szól, hogy az egyszeri eléggé szűksz avú ember hazamegy a vasárnap délelőtti szentmiséről, és a felesége megkérdezi tőle, hogy miről beszélt a pap. Azt mondja: hát a bűnről. - És mit mondott? - Elítélte. Körülbelül ennyi az, ami a patkóban mindenki által megfogalmazásra került. Mindenkinek má s a motivációja, van, aki némi bűntudattól terhelt, van, aki élvezetét leli a vádaskodásban, illetőleg voltak olyanok, akik valamilyen szent hevülettől vezérelve úgy gondolják, hogy ezt az egészen elképesztő globális problémát majd egy huszárvágással meg l ehet oldani. Ennek az egész offshore ügynek négy fokozata van. Van az adótervezés, ami egy legális adóoptimalizálás, azoknak a lehetőségeknek a megkeresése, ami egy cégnek a legkedvezőbb adófizetést jelenti. Ezzel önmagában semmilyen probléma nincsen. Van az adókikerülés. Ez már egy határterület, az adóteher legális csökkentése, de olyan úton, amit a jogalkotó, illetve a hivatalos adópolitika nem akart az adózóknak elérhetővé tenni. Ezek azok a bizonyos kiskapuk. Tehát itt bizonyos kiskapukat be kell zárni, minél többet be kell zárni. Ha végignézünk az elmúlt évek adópolitikáján, amit a kormány művelt, ez az adókikerülés egyre inkább össze lesz szorítva, és egyre kevesebb kiskapu van. Van a harmadik, az adómenekülés, ez már egy nemzetközi forma, ami ellen hi hetetlenül nehéz védekezni, amikor az adózó a legalacsonyabb adóterhet kínáló országba helyezi át a székhelyét vagy a lakóhelyét. Úgy gondolom, hogy ez az, ami az egész ügy globális kiterjedését mutatja, és mutatja azt egyben, hogy ez ellen egy nemzetállam önmagában nem képes védekezni. A negyedik az adókijátszás, ami kifejezetten büntetőjogi kategória. Ez az illegális forma, az adótörvények és más jogszabályok megsértése. A Panamairatokban túlnyomórészt ilyen ügyek kerültek napvilágra, ebbe a kategóriába tartoznak.