Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 30. hétfő (158. szám) - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3947 Ennek fényében különösen megmosolyogtató, amit Varga Mihály válaszolt egy írásbeli kérdésemre, amelyben azt firtattam, hogy nem zavarjae az állam és az offshore hátterű cégek zavar os üzletelése, például a letelepedési kötvények értékesítése során. (16.10) Ő akkor ezt válaszolta: „Miniszterként kiemelten fontosnak tartom, hogy a rám bízott területen minden tiszta, világos és áttekinthető legyen. Különösen igaz ez az állami cégek műkö désére. A kormány az előző négy év alatt már komoly eredményeket ért el ezen a területen, hiszen új törvényekkel és jogszabályokkal tett rendet a korábbi káoszban. A kormány intézkedései révén lehetővé vált a nemzeti vagyon fokozottabb védelme, átláthatóbb ak lettek a vagyonkezelési viszonyok és a közbeszerzések is.” (Mirkóczki Ádámot a jegyzői székben Hegedűs Lorántné váltja fel.) Még viccesebb vagy inkább szomorúbb Seszták Miklós hasonló kérdésre adott válasza: „Az offshore hátterű cégekkel szembeni állam i kormányzati szándék egyértelmű - mondja ezt Seszták Miklós , és négy éve következetesen megnyilvánul mind a jogalkotás terén, mind pedig az állami vagyongazdálkodás szerződéses gyakorlatában. Az államháztartásról szóló törvény rögzíti, hogy offshore hát terű cégek közpénzhez nem juthatnak, kivéve, ha bejelentik a háttértulajdonosukat, és kivéve, ha felettes szerv jóváhagyja a szerződésüket.” A nemzeti vagyon fokozottabb védelme tehát azt jelenti, hogy offshore cégek felé adósodik el az állam, és pályáztat ás nélkül, átláthatatlan módon biztosít számukra tízmilliárdos haszonnal kecsegtető üzleteket, amelyek hasznát a magyar adófizetők, az átlagemberek fizetik meg, vagyis mégiscsak közpénzhez jutnak. Ha tehát önök, tisztelt képviselőtársaim azt hiszik, hogy m a Magyarországon offshore hátterű cégek közpénzhez nem juthatnak, akkor innen üzenem önöknek, hogy de, sőt a kormány meg is jutalmazza azokat, akik esetleg külföldre vitték ki a vagyonukat vagy offshore cégbe menekítették a hazai adószabályok elől a pénzük et, hiszen ott van stabilitási, megtakarítási számla, ahová behozzák a pénzt, egy év múlva kedvező adózás mellett ezt felvehetik, senki nem firtatja, hogy honnan van, és sokkal kevesebb adót fizetnek ezek a személyek, mint akár a pedagógusok vagy akár bárm ely dolgozó ember Magyarországon. És ha már az offshore cégek államra történő rátelepedéséről beszélünk, még egyszer hadd említsem meg a METügyet, amely arról szólt, hogy magyarországi stratégiai tározókból éveken keresztül a Magyar Villamos Művek leányvá llalata kiemelhetett egy bizonyos gázmennyiséget, lehetőséget kapott, hogy ennek visszapótlására behozzon Ausztria felől olcsóbb gázt, és ahelyett, hogy ezt megtette volna, egy offshore hátterű cégnek, a METnek játszotta át ezt a lehetőséget, és éveken ke resztül közel százmilliárdos hasznot engedett el és engedett át a MET Zrt.nek. És ha már említettem Seszták Miklóst az offshore cégekkel kapcsolatos nyilatkozata alapján, érdemes megvizsgálni a miniszter korábbi munkásságát, amikor még a másik oldalon áll t, a sajtó ugyanis számos olyan céget talált, amelyek a miniszterhez köthetők és offshore jellegűek. Gondolhattuk volna, amikor kinevezésre került, hogy érvényesül a „rablóból lesz a legjobb pandúr” mondás, de úgy látom, az Orbánkormány esetében ez a ford ulat valahogy nem következik be. És nem mehetünk el Magyarország legnagyobb brókerbotránya mellett sem, a Quaestorügy mellett, hiszen a Quaestor is offshore hátterű cég volt, amelynek vezetőivel Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Rogán Antal és még számos fid eszes politikus rendkívül gyakran szerepelt különböző eseményeken, rendezvényeken. Tudjuk, hogy már a teljes palettát lefedi a Quaestorcégek tulajdonosi köre, liechtensteini, panamai, delawarei, Virginszigetekbeli, tehát lehet sorolni, hogy a Quaestorná l milyen tulajdonosi hátterek vannak, az állam szívesen üzletelt a Quaestorral, és a fideszes önkormányzatok is több száz milliárdot forgattak meg a Quaestornál a különböző befektetések során.