Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - Szatmáry Kristóf (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Hogyan nőtt 2015-ben közel 6%-kal a kiskereskedelmi forgalom?” címmel - ELNÖK: - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz):
393 csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a bérekkel akar lefelé verse nyezni. Az a kérdésem, miniszterelnök úr, terveze népszavazást ennek a szégyenteljes kereskedelmi egyezménynek a megerősítéséről. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. A viszonválasz megilleti a miniszterelnök urat is . ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Alkotmányjogi emlékeim szerint az ilyen nemzetközi szerződéseket a parlamentnek majd meg kell vitatnia és döntést is kell arról hozni. Utána majd dönthetünk arról, ha ön is úgy látja, hogy ennél szélesebb felhatalmazás kell hozzá. Ami pedig a mondandójának lényegét illeti, be kell látnom, hogy én sem olyan bátor nem vagyok, mint ön, sem olyan messzire nem látok előre, mint ön. Tehát azt az állítást, hogy nincs olyan kimenetele egy diplomáciai tárgyalásnak, ez esetben ennek, amely ne lehetne nekünk jó, ezt én nem merem megkockáztatni. Lehet, hogy van ilyen kimenetele, lehet, hogy nincs. Azt javaslom, hogy egyelőre dolgozzunk, figyeljünk, tárgyaljunk, és a végén majd meglátjuk. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Szatmáry Kristóf (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Hogyan nőtt 2015ben közel 6%kal a kiskereskedelmi forgalom?” címmel ELNÖK : Köszönöm, miniszterelnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Szatmáry Kristóf, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Hogyan nőtt 2015ben közel 6%kal a kiskereskedelmi forgalom?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása mia tt válaszadásra Cseresnyés Péter államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Szatmáry Kristóf képviselő úr. SZATMÁRY KRISTÓF ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. T isztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH február 23ai második megbecslésével megerősítette, hogy a decemberi 5 százalékos növekedéssel együtt 2015ben a kiskereskedelmi forgalom összesen 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kisk ereskedelmi forgalom számain is megfigyelhető, hogyan érett be a kormányzat munkája és a magyar gazdaság teljesítményének ezen a területén is a gyümölcse. Elmondhatjuk, hogy 2013 júliusa óta minden hónapban, vagyis immár harmincadik hónapja folyamatosan er ősödik a hazai kereskedelmi forgalom, amely ilyen szempontból az elmúlt 25 év egyik leghosszabb ilyen periódusa, és mindenképpen nagyon örvendetes. Ezen belül egyébként az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem 3,4 százalékos bővülésről, a n em élelmiszer pedig 7,6 százalékos bővülésről tud beszámolni a tavalyi évben. E mögött két nagyon kedvező tendencia húzódik meg. Egyrészt ez nagyon kedvező a hazai vállalkozások számára, hiszen jól tudjuk, a hazai kis- és középvállalkozások döntően a belső piacból élnek, tehát a belső piac bővülése ilyenfolytán bevételt jelent a hazai vállalkozások számára, amit mi sem mutat jobban, mint az iparűzési adó bevételeinek folyamatos növekedése. A másik nagyon örvendetes hír e tekintetben az, hogy több pénz van a z embereknél, vagyis a kormánynak a reálbérek emelkedése, a foglalkoztatás bővítése mindmind ilyen formában megtérül.