Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 30. hétfő (158. szám) - Szávay István (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mikor lesznek végre tényleg ingyenesek a külhoni osztálykirándulások?” címmel - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
3909 Az említett területi ellátási kötelezettség nélküli szolgáltatók helyzetét már a tavaly elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvé nyben rendeztük, így lehetővé vált ezeknek a praxisoknak a kiegészítő díjazása, és a tervezet szerint ez az összeg szintén emelkedik. Az említett előterjesztés a kormányhatározatban nevesített „Egészséges Magyarország 20142020” stratégia egyik céljának me gvalósításához szükséges lépés ahhoz, hogy a lakosság egészségügyi állapotáról háziorvosaink korszerű információkkal rendelkezzenek. Modernizálni szeretnénk a jelenleg vezetett egészségügyi dokumentációs struktúrát, és az idei többletfinanszírozás egyik ré sze a háziorvosoknak ezt a tevékenységét is díjazza. Ezt nevezzük teljesítmény- vagy más néven indikátoralapú díjazásnak, amely a finanszírozásnak egy bonyolultabb eleme. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Szávay István (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mikor lesznek végre tényleg ingyenesek a külhoni osztálykirándulások?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Szávay István képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Mikor lesznek végre tényleg ingyenesek a külhoni osztálykirándulások?” címmel. Szávay István képviselő úré a szó. Parancsoljon! SZÁVAY ISTVÁN ( J obbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik által az év elején meghirdetett valódi nemzeti konzultáció keretében április végén BácsKiskun megyei közoktatási intézmények vezetőivel találkoztam. E megbeszélések során s zámos más téma mellett felmerült az is, hogy a kormányzati propaganda által teljesen ingyenesként hirdetett Határtalanulprogram külhoni osztálykirándulásai valójában súlyos tízezrekbe kerülnek a magyar családoknak. A Kunfehértói Általános Iskolában példáu l 15 ezer, míg Kiskunhalason, egykori alma materemben, a Bibó István Gimnáziumban 21 ezer forintot kénytelenek elkérni minden egyes diáktól belépőkre, étkezésre, illetve utasbiztosításra. Ezeket a tételeket ugyanis jelenleg nem lehet elszámolni az Emberi E rőforrás Támogatáskezelő felé. Az intézményvezetők azt is megerősítették, hogy sok családnak bizony ez a tétel is számít, és ezért sok szegény gyerek kimarad a programból, nem tud élni ezzel a lehetőséggel. Az eredetileg egyébként a Jobbik által javasolt k irándulásoknak többek között pont az lenne a célja, hogy a magyar diákok külhoni magyar vonatkozású emlékhelyeket, kulturális intézményeket kereshessenek fel, ezért is érthetetlen az, hogy az EMET éppen ezeket a tételeket nem támogatja, így a gyerekek szül einek például fizetnie kell a sepsiszentgyörgyi székely múzeumba, Mátyás király kolozsvári szülőházába vagy éppen a munkácsi várba szóló belépőket. Ezért javaslom ismét az államtitkár úrnak, hogy az idei évre lezárult pályázati körhöz az EMET írjon ki egy kiegészítő pályázatot belépődíjakra, étkezésre és utasbiztosításra, és ezen azok az iskolák indulhassanak, amelyek egyébként már nyertek támogatást erre a ciklusra. A pénzügyi keret erre meglenne, hiszen tavaly sem sikerült a keretet kikölteni, ennek ell enére azt felemelték 1,2ről 2 milliárd forintra. A Jobbik tehát továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ingyenes osztálykirándulások valóban legyenek ingyenesek a családoknak, főleg úgy, hogy erre még forrás is lenne. Mindezek alapján kérdezem az államtit kár úrtól, hogy miért nem ingyenesek valójában az ingyenesnek meghirdetett osztálykirándulások, és tervezie a kormány a Határtalanulprogram során