Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
3858 Tisztelt Képviselő Urak! Néhány gondolatot és mondatot mondanék a hhoz, amit az imént Vejkey úrtól, képviselő úrtól hallottunk. Tehát 2014ben az MFB feladatai jelentősen módosultak, ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy vagyonkezelői szerepe lecsökkent, tevékenységének fókuszába aktív pénzügyi és gazdaságfejlesztési tevékenység került. Az egyik nagyon fontos új feladata volt az, hogy építse ki és tevékenyen vegyen részt az uniós visszatérítendő források szétosztásában is, aminek keretében egyébként tegnap adtuk át azoknak az MFBpontoknak az egyikét, ahol már ettől fogva a pályázók nullaszázalékos kamattal tudnak uniós hiteleket igénybe venni és igényelni. Tehát 2014 nyarán az új feladatokkal összhangban elindult egy átfogó belső modernizációs - illetve észszerűsítési programnak is nevezhetem - munka, ebben a legfont osabb szerepet a csoportszintű működés kapta. Alapként akkor úgy gondoltuk, hogy ehhez nem a már meglévő, korábban elfogadott középtávú terveket fogjuk módosítani, hanem egy teljesen új stratégiát dolgozunk, dolgoztatunk ki, ami részben hosszú távra szól, részben egy szervezetimodellváltást is indukál. Ehhez pedig ugyanakkor, tehát 2014 tavaszán egy nagy nemzetközi tanácsadó cég segítségét és támogatását is igénybe vettük, egy nagyjából 500 oldalas stratégiai anyag készült, amit a kormány elé terjeszte ttünk, és amit a kormány el is fogadott. Itt alapvetés volt az, hogy az MFBben meglévő jó gyakorlatokat tartsuk meg, azokat egészítsük ki olyan nemzetközi pénzintézeti sztenderdekkel, a két elemet vegyítve egy olyan modellt tudjunk kialakítani, ami már me gfelel annak a szerepnek, amit a kormányzat az MFBcsoportnak szán, tehát hogy egy vezető gazdaságfejlesztési intézménnyé válhasson. Két évvel ezelőtt, tehát amikor a stratégia elkészült, elfogadásra került, megkezdődött a munka, s azt gondolom, hogy az ön ök előtt lévő egyéni képviselői indítvány nagyban hozzásegít minket ahhoz, hogy ezt a munkát a továbbiakban is zökkenőmentesen tudjuk folytatni. Eddig már nagyon sok lépést megtettünk, tehát ez a központosítási program folyik, azt gondoljuk, hogy még továb bi lehetőségeink vannak arra vonatkozóan, hogy hatékonyabban és takarékosabban tudjon a csoport együttműködni. Itt beszélhetünk termékfejlesztésről, értékesítésről, támogatóellenőrző funkciókról, kockázatkezelésről, kontrollingról, beszerzésről, amiket az MFB, ha megvan a felhatalmazás, központilag és szolgáltatásként tudja eladni és ellátni a leányvállalatai számára. Pillanatnyilag ezeket a tevékenységeket a leányvállalatok nem feltétlenül egységesen és/vagy nem feltétlenül összehangoltan végzik. Ha meg t udjuk a párhuzamosságot szüntetni, amennyiben elfogadásra kerül például most az az indítvány, ami ezen tevékenységekhez segít minket, akkor ki tudjuk iktatni a párhuzamos, egymással átfedésben lévő feladatköröket, és azt gondolom, úgy gondoljuk, hogy ettől a csoport reakcióképessége is jelentősen javulni fog. Hozzátartozik még az is, hogy az észszerűsítésnek nyilvánvalóan nagyon komoly anyagi vonzatai is vannak, és azt is gondolom, nemcsak költségvetési intézményeknél, hanem állami vállalatoknál is törek ednünk kell erre. Itt az MFB jó példával tud elöl járni, az eddig megtett lépések eredménye már most is meglehetősen jó eredményeket mutat. Mondhatom önöknek, ez a múlt héten sajtóközleményekben is már megjelent, hogy az MFBcsoport működési költségei tava ly 3 milliárd forinttal csökkentek, a bank konszolidált, IFRS szerinti adózott eredménye pedig 18,4 milliárd forintra nőtt. Tehát úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat illeszkedik céljainkhoz, segít azokat elérni, ezért a törvénymódosító indítványt messzemenők ig támogatjuk. Ami a javaslat, a módosítási javaslat másik pontját érinti, hogy a jövőben egyházi jogi személyeket is finanszírozhassanak, ők is részt vehessenek akár hitel, akár tőkefinanszírozási MFBs programokban, szintén támogatjuk a kormány részéről , mert azt gondolom, hogy ezekben az esetekben a Fejlesztési Banknak azt kell vizsgálnia, az a feladata, az a kötelezettsége, hogy a nyújtott finanszírozás értelmes, jó célokat szolgále, a finanszírozás és/vagy a tőkebefektetés megtérüle, illetve hozzájá rule a magyar gazdaság erősítéséhez. Tehát ennek alapján kérem önöket, hogy támogassák ezt a módosító javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK :