Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - ELNÖK: - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz):
3794 kétségtelen, hogy az önkormányzatok az önök idejében különösen tovább nyújtózkodtak, mint az a takaró ért, amely takarót egyébként az állami költségvetés keretében biztosítottak számukra. Ez tehát egy fontos körülmény, és javasolnám, hogy akkor egy önvizsgálattal induljanak az ilyen politikai megközelítések. Mint ahogy én is majd törekszem arra, hogy nyilván, amiről most itt egy törv ényjavaslat, egy módosító javaslat szól, ebben legyenek önkritikus elemek is, és fókuszálnék a szakmai kérdésekre alapvetően. Felidézem ugyanakkor azt, hogy az expozéban államtitkár úr nagyjából milyen területekről tett említést már csak azért is, mert az MSZP részéről ennek jelentékeny részében még nem tudtak jelen lenni képviselőtársaim, 810 perc körül érkeztek meg, és az LMP részéről pedig akkor sem volt az ülésteremben senki. (Dúró Dóra a jegyzői székre mutat: Ott ül fent!) Tehát elhangzott államtitkár úr expozéjában is, hogy közös cél… - bocsásson meg, elnézést kérek, nem láttam, tehát Ikotity úr itt volt, csak a jegyzői székben foglalt helyet, az előbbi állításrész pedig áll továbbra is. (12.50) Tehát államtitkár úr is egyértelművé tette és magam is c sak meg tudom erősíteni, hogy meggyőződésünk szerint közös cél az, hogy a rendszert, így az oktatási rendszert is jobbá tegyük. Minden egyes intézkedésnek ezt a célt kell szolgálnia. Elhangzott az is, hogy február 9én alakult meg a köznevelési kerekasztal , amelyen aztán több ülés után különféle javaslatok fogalmazódtak meg, és ezek a megfogalmazott javaslatok sok jogszabályban már azóta testet is öltöttek. Ezek voltak az azonnali intézkedések - adminisztrációcsökkentés és így tovább , illetve most, a máso dik fázisban itt vannak előttünk azok a kérdéskörök, amelyeket a köznevelési kerekasztal ütemterve alapján az egyes számú prioritási csoportba soroltak, jelesül, hogy a 2016. szeptember 1jétől megvalósítandó lépéseket, intézkedéseket tartalmazzák. Ebben f ontos elemként szerepel az állami intézményfenntartás kérdésével összefüggésben mindaz, ami most a tankerületi központok tárgykörébe utaltatna, szerepel benne az, hogy - idegen szóval - a szubszidiaritás elve működjön, tehát hogy közelebb kerüljenek a dönt éshozói szintek, a kompetenciák az intézményekhez, az intézményekben tevékenykedőkhöz, így az intézményvezetőkhöz is, az intézményvezetők jogkörei bővüljenek. Szó esik arról is, hogy egyfajta közbenső szervezetként a minisztérium és a tankerületi központok között oktatási központ jön létre a törvényjavaslat szerint. Szó esik a fenntartásműködtetés kérdéséről - erre még nyilván a továbbiak során ki fogok térni , a pedagóguselőmeneteli rendszer kiterjesztéséről, a minőségi munkavégzés anyagi elismeréséről, amelynek alapja egyfajta értékelési rendszer kell hogy legyen, ezt is ismertette államtitkár úr, valamint részét képezi ennek a javaslatcsomagnak egyrészt a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása, amelyben szintén találhatók nagyon fontos elemek , így, hogy megemlítsem, például a gazdálkodás egységes szabályrendszerének kidolgozása érdekében, megvalósítása érdekében, vagy amire képviselőtársunk is tett már utalást, ez a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj emelt összegű bevezetése, illetve a korábbi kö ztársasági ösztöndíj helyébe való léptetésének kérdésköre. Tehát nagyon sokféle témakörről fogalmazódott meg már felvetés. Engedjék meg, hogy mindezekkel összefüggésben részletesebben is ismertessek egykét dolgot, így példá ul, hogy a javaslat szerint az állami intézményfenntartó központ helyébe állami fenntartóként az önálló költségvetési szervekként működő tankerületi központok lépnek, amelyek szervezeti egységeiként működnek tovább OMazonosítóval és keretgazdálkodással re ndelkező jogi személyekként az egyes állami fenntartású köznevelési intézmények. Erről esett már szó, és ellenzéki felszólalások is érintették ezt a kérdést, hogy miért éppen ennyi. Nyilván államtitkár úr szakmailag azt ki tudja fejteni, hogy egyrészt a kö znevelési kerekasztal tárgyalásai során, az elvégzett háttérelemzések alapján miért éppen 56, vetette föl ezt Szabó Szabolcs is és az MSZP felszólalója is. Akkor én, ha lehet, visszakérdeznék, bár ez nem az a műfaj. Ha 61,