Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 24. kedd (156. szám) - Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásával kapcsolatos követelményekről szóló határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - NYITRAI ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
3637 szuverenitást a zászlajára tűzte, az nem engedheti meg magának, hogy lebegtesse ezt a kérdést semmilyen vonatkozásb an. A mai nap egyik jelmondata ez a vörös vonal lehetne, ezt nagyon sokszor elmondták a GMO vonatkozásában, viszont én azt gondolom, hogy itt nem csak a GMOról van szó. A GMO egy fontos és alapvető dolog, de amiről beszéltünk, a közszolgáltatások, a munka ügy, az egészségügy, számos olyan kérdés, ami még az európai polgároknak és a magyar polgároknak az életét befolyásolná a TTIP világában, ahogy szoktak önök erről a kérdésről beszélni, azt gondolom, hogy ez mind említésre való ebben a kérdésben. És az nem elég, hogy a tárgyalások még nem tartanak ott, meg majd folytatódnak. A helyzet az, hogy már a tárgyalások is károsak az európai polgárok egészségére. Pontosan tudjuk kiszivárgott anyagokból, hogy a Bizottság azért gondolta azt, hogy bizonyítottan több, eg észséget károsító anyagot nem tilt be Európában, mert féltek attól, tartottak attól, hogy az Amerikával való tárgyalásokat ez károsan fogja befolyásolni. Tehát hat olyan anyag van jelenleg is azért forgalomban, főleg ilyen higiéniai cikkekben, amik borzasz tó dolgokat, rejtettheréjűséget okoznak a polgárok egészségében, mert a TTIPpel való tárgyalásokat az Európai Bizottság álláspontja szerint ez veszélyezteti. Tehát itt a bizonyíték arra, amit sikerült nagy nehezen, áldozatot vállaló embereknek megszerezni e a titkok világából, ezekből a titokszobákból, hogy már a tárgyalások is károsak az európai polgároknak az egészségére. Ezért sem érthető az, hogy a Fidesznek és az MSZPnek az európai pártcsaládja hátat hátnak vetve szavazott arra, hogy folytassák csak n yugodtan ezeket a tárgyalásokat. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak kétperces felszólalásra a Fidesz képviselőcsoportjából Nyitrai Zsolt képviselő úr következik. Parancsoljon! NYITRAI ZSOLT ( Fidesz ): Elnök Úr! Tis ztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kétperces hozzászólásomban az előterjesztő Schiffer András hozzászólására kívánok reagálni. Ahogy miniszter úr is említette, egy szabadkereskedelmi megállapodás mindig lehetőségekkel és adott esetben komoly vesz élyekkel járhat; mindenképpen hatással van az abban részt vevő ország egészére és annak a nemzetgazdaságára. Magyarország egyértelműen exportorientált gazdaságban hisz, és a nyitott piacgazdaság irányába mozdulunk el. Az LMP javaslata több kérdést érint, a melyek különböző tárgyalási stádiumban vannak. Azt gondolom, hogy a kormánypárti álláspont teljesen egységes, szigorú biztonsági garanciák, valamint a magyar érdekek szem előtt tartása. A mi álláspontunk az, hogy a nemzeti parlamenteket, ahogy ön is említe tte, ne lehessen megkerülni, és üzenjünk Brüsszelnek, üzenjünk Washingtonnak, hogy nincsen döntés nélkülünk. Magyarország GMOmentessége, amit eddig, azt gondolom, példaértékűen sikerült fenntartani Magyarországon, hiszen itt egy nagyon komoly, alaptörvén yi szintű, szigorú szabályozás van, ezt mindenképpen szem előtt kell tartani az elkövetkezendő időszakban is: a környezetvédelem, élelmiszerbiztonság, GMOmentesség rendszerének fenntartása és erősítése. Azt gondolom, hogy az mindenképpen jó, hogy tárgyal unk erről a kérdésről az Országgyűlésben, és én azt javaslom, hogy tartsuk is ezt napirenden folyamatosan. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Az írásban előre bejelentkezett képviselői felszólalások kö vetkeznek. Elsőnek a Jobbik képviselőcsoportjából Staudt Gábor képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon érdekes volt a vitát végighallgatni, és még csak a közepén vagy unk. Nagyon sok minden elhangzott. Egykét dolgot elemeiben muszáj lesz