Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - Mentelmi ügy: - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Mi az Ön személyes felelőssége a népszavazás alkotmányos intézménynek kiüresítéséért és lejáratásáért?” címmel - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK: - TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
356 kiüresítéséért és lejáratásáért?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Rogán Anta l, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úr válaszol. Képviselő úré a szó. DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktor 2007 márciusában, még ellenzéki képviselőként a következőképpen méltatta a né pszavazás alkotmányos intézményét: „Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy egy kormány a saját programját az egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciában mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek. Akkor leszünk erősebbek, ha Magyarország p olgárai nem lesznek kiszolgáltatva a hatalom önkényének. Közös döntést várunk, azt, hogy a legfontosabb kérdésekben végre a nép döntsön.” Emellett még azt is kifejtette, hogy nem érdemes az állami szerveknek ravaszkodni, és egyszerűbb, ha szabad folyást en gednek a népszavazásnak, a népakaratnak. Akkor, amikor Orbán Viktor ezeket a mondatokat elmondta, a Magyar Köztársaság valódi demokrácia volt, ahol lehetőség volt arra, hogy az emberek népszavazáson mondják el véleményüket. Ezzel szemben ma azt a világot é ljük, amikor felbérelt verőlegényekkel akadályozzák meg a népszavazáshoz való jog gyakorlását. Mindehhez pedig az állami szervek asszisztálnak. Orbán Viktor vajon még demokratának tartjae magát? Ha igen, akkor adjanak magyarázatot, hogy a több mint ötéves kormányzásuk után, óriási parlamenti többséggel a hátuk mögött, a párttársaik által tollba mondott új alkotmány elfogadása után miként juthatott oda Magyarország, hogy bőrfejűek erőszakkal akadályozzák meg a magyar népet legalapvetőbb politikai jogainak g yakorlásában. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Önök szerint rendben van ez így, államtitkár úr? Ilyen jövőt képzeltek el Magyarország számára? Arra lennénk kíváncsiak, hogy személy szerint Orbán Viktornak miniszterel nökként és a legnagyobb kormányzó párt, a Fidesz vezetőjeként mi a személyes felelőssége a február 23án történtekért, a népszavazás alkotmányos intézményének kiürítéséért és lejáratásáért. (15.20) Ezért kérdezem most öntől: adotte utasítást Orbán Viktor a népszavazási kezdeményezés benyújtásának fizikai megakadályozására, verőlegények kirendelésére? Ha nem adott ilyen utasítást, akkor pártelnökként és miniszterelnökként kérdezem tőle: kivizsgáltatjae, milyen szerepe lehetett ebben Kubatov Gábornak, a F idesz alelnökének, a Fradi vezetőjének? Miért nem csinált semmit a rendőrség, és miért nem tettek semmit az állami szervek a nyilvánvaló törvénysértések láttán? Végezetül: miért nem kezdeményezték a nyílvánvalóan rossz népszavazási szabályok módosítását a z elmúlt egy évben? Miért nem tett semmit a kormány azt követően, hogy még a Nemzeti Választási Iroda is jelezte a jelenlegi rendszer tarthatatlanságát több mint fél évvel ezelőtt? Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A v álaszadásra megadom a szót Tuzson Bence államtitkár úrnak. TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Figyelmesen végighallgattam az interpellációját és az írásban beadott anyagot is. Azért egy nagyon fonto s kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, ami mégiscsak ennek az interpellációnak a veleje. Itt egy 2007. márciusi időpontra hivatkozik, amelyben azt mondja, hogy Magyarországon milyen nagy volt a demokrácia. 2007 márciusáról beszélünk, fél évvel azután, hogy október 23án megverték az embereket, kilőtték embereknek a szemét és emberek életét tették tönkre. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az MSZP soraiból,