Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 23. hétfő (155. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Nőtt-e az elmúlt évek során a családbarát munkahelyek száma?” címmel - ELNÖK: - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP):
3492 Várjuk meg ennek az eljárásnak a végét, ami a polgárme ster asszony státuszát és helyzetét illeti. Másrészről pedig Tiba István képviselőtársam az ügyben tanúként és nem gyanúsítottként szerepel. Azt gondolom, hogy ez teljesen világos. Harmadrészről pedig Balmazújváros polgárai - mint eddig is - a jövőben is s zámíthatnak a kormányzat segítségére most egy sportcsarnoképítés vagy a város anyagi támogatása területén. Ahogy én önt meghallgattam, ha én balmazújvárosi lennék, minden hibájával együtt Tiba Istvánra meg Veres Margit polgármesterre szavaznék. Köszönöm sz épen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Nőtte az elmúlt évek során a családbarát munkahelyek száma?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, minisz ter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlés! Szászfalvi László képviselő úr, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Nőtte az elmúlt évek során a családbarát munkahelyek száma?” címmel. A miniszte r úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Máris jelzi képviselő úr, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, ennek megfelelően majd Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Szászfalvi László képvis elő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! SZÁSZFALVI LÁSZLÓ ( KDNP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A családok támogatását, a család egységét, a család összetartó és megtartóerejét számtalan alkalommal és sokan méltatták már i tt, a tisztelt Házban. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának képviselőjeként egy 16 évvel ezelőtt elindult kezdeményezés okán fordulok most a tisztelt államtitkár úrhoz. A „Családbarát munkahely” pályázatot még az első Orbánkormány indította útjára, és ez az utóbbi években újra egyre fontosabb szerepet kap. (17.00) Önmagában a pályázat is ráirányítja a figyelmet a téma fontosságára, másfelől a pályázóról és a pályázatról legalább ismereteket szerző munkaadók gondolkodását is befolyásolja a családbarát munkahelyek kialakításának a fontossága. Nem beszélve természetesen a díjazottakról, akik az anyagi támogatás mellett erkölcsi elismerést is kapnak, és nemcsak a díjazóktól, hanem a munkavállalóiktól is. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Emberi Erőforrások Mini sztériuma által május elején kiírt pályázat célja olyan családbarát munkahelyek kialakítása és munkahelyi családbarát programok elindítása és támogatása, amelyek elősegítik a munka és a magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötel ezettségek összehangolását. Ne felejtsük el, ha a munkavállaló a munkahelyén kiegyensúlyozottan tud dolgozni, jóval hatékonyabban fog munkát végezni. Ezzel a munkaadó is jól jár, mindez pedig az egész magyar társadalom számára előnyös. (A jegyzői székben d r. Szűcs Lajost Gelencsér Attila váltja fel.) A gyermek- és munkavállalás összehangolásában jelentős szerepük van a családbarát munkaerőpiaci eszközöknek, ilyen az oktatási intézmények nyitvatartásához alkalmazkodó munkaidőbeosztás vagy szabadságkiadás, a rész- és rugalmas munkaidős foglalkoztatás vagy a képzések támogatása is.