Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 23. hétfő (155. szám) - Pócs János (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Zöldbiznisz - az LMP és a vidékfejlesztés” címmel - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK:
3485 céloztam egyértelműen a kérdése mben, hogy indokolt lenne kiterjeszteni ezt az ellenőrzést, ezt az ön hatásköréből lehet megtenni. Az jelentene egy teljes nyilvánosságot a pályázati eredményekről és a Kehijelentésről, az jelentene megnyugvást a magyar társadalomnak, hogy tudjuk azt, hog y mi történt a pályázati rendszerben. Egy nemzeti parki igazgató már belebukott ebbe a rendszerbe, mint azt, gondolom, ön is tudja. Az a kérdés, hogy az összes többi esetében hogyan jártak el. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonvá laszra Lázár János miniszter úré a szó. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Tisztelt Képviselőtársaim! A megjegyzésére, ami a gazdálkodást illeti, 2004 előtt nem voltak európai uniós támogatások, és ezeken a gyepterületeken folytattak gazd álkodást emberek. A kormány és a törvényhozás akkor tud a legtöbbet segíteni gazdálkodók számára, ha a gazdálkodás értékesítési feltételeit biztosítja, hogy az állattartásból legyen hová értékesíteni. Nem támogatással kell a munkát, illetve az értékesítési feltételeket kompenzálni, mert támogatásra nem lehet egy életet alapozni. Aki az Európai Unió támogatására alapozza az életét, az, azt gondolom, elég erős ingoványra alapozza azt. Azzal kellene segítenünk a mezőgazdaságban dolgozóknak és tevékenykedőknek, hogy biztos fölvásárlási feltételeket biztosítunk számukra. Tehát a fölvásárlást kellene garantálni, az értékesítést kellene garantálni, az egész értékesítési láncba kellene beleavatkoznunk. Csak fejből idézem, képviselő úr, hogy azért folytatott a Hortob ágynál a Kehi vizsgálatot, mert máshol büntetőeljárások voltak. A büntetőeljárások pedig fölmentéssel végződtek, nem erősítették meg nagyon sok esetben azokat az állításokat, amelyek a nemzeti parki földbérleti szerződések megkötésével voltak kapcsolatosak . (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Pócs János (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Zöldbiznisz - az LMP és a vidékfejlesztés” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Orszá ggyűlés! Pócs János képviselő úr, a Fidesz képviselője (Nagy zaj az ellenzéki padsorokban.) , azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Zöldbiznisz - az LMP és a vidékfejlesztés” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátá sa miatt válaszadásra Nagy István államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Képviselő úr jelzi, hogy elfogadja. Pócs János képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! PÓCS JÁ NOS ( Fidesz ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt heti azonnali kérdésemben felvetettem, hogy az LMPhez köthető túrkevei malom összedőlt. A Sallai Róbert Benedek képviselő úrhoz közel álló Nimfea Természetvédelmi Egyesület 20 millió forint pályázati pénzből úgy újította fel a túrkevei szélmalmot, hogy az összedőlt. (Sallai R. Benedek a képviselő mögötti padból egy lapot mutat fel: Amit mond, abban kevés az igazság.) Az MVH megtette a büntető feljelentést, és reméljük, hogy mihamarabb fény d erül arra, hogy hová tűnt Sallai úrék által a pénz. (Az ellenzéki képviselők többsége tapsol. - Varga Mihály: Utasítsa rendre!) Érdekes látni Sallai úr múlt heti reagálását az ügyben. Azért nem forog a túrkevei szélmalom… ELNÖK :