Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 17. kedd (153. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Hogy állunk a jövő évi vizes vb előkészületeivel?” címmel - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
3284 Másrészt igenis a kiemelt nemzetgazdasági üggyé, beruházássá való nyilvánítás azt jelenti, hogy az eljár ás egyszerűsödik bizonyos szempontokból, meg lehet kerülni akár a lakosság észrevételeit is, és azzal, hogy önök a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, Tarnai Richárdot jelölték ki felelősként ebben a kormányhatározatban, az azt is jelenti, hogy még messzebb akarják vinni a helyiektől ezt az ügyet. Egyetértek abban, hogy Kaposvár városa az egyetlen illetékes abban dönteni, hogy szeretnéneke egy ilyen létesítményt vagy nem szeretnének, de nem Kaposvár város képviselőtestülete, hanem a kaposvári l akosság. Tehát ebben az esetben önök azzal, hogy kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánították, még egy eszközt vettek ki a kezükből, holott szerintünk helyi népszavazás útján kellene a lakosságot megkérdezni. Ez az egyetlen legitim módja annak, hogy ezt a létesítményt megvalósítsák. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy percre miniszter úré a szó. Parancsoljon, miniszter úr! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Az Alapt örvény és a demokrácia játékszabályai szerint a helyi népakaratot a helyi képviselőtestület útján fejezi ki a nép. Ez azt jelenti, hogy ha Ózdon és Tapolcán vagy Szegeden és Salgótarjánban a képviselőtestület és a polgármester hoz egy döntést, azt a végreh ajtó hatalomnak vagy az Országgyűlésnek nincs joga megkérdőjelezni. Márpedig a kaposvári képviselőtestület hozott egy döntést. Ha ez a döntés hibás volt, annak a következményeit a kaposvári képviselőtestületnek és polgármesternek kell viselnie. Hogy kiemel t üggyé nyilvánítottuk, ez meggyőződésem szerint több garancia, nemhogy kevesebb lenne. Az eljárásnak egyetlenegy eleme sem hiányzik, csak az eljárási határidők gyorsulnak, mert úgy gondolom, mindannyiunknak az az érdeke, hogy Kaposvár városában erre az üg yre megnyugtató módon kerüljön pont a beruházó szempontjából és a lakosság szempontjából is. Bizonyára létezik olyan megoldás, amely mindkét félnek meg fog felelni, mert az az érdekünk, hogy Kaposváron és az országban a gazdaság növekedjen és munkahelyek l egyenek, természetesen az emberi környezet, a természetes környezet megóvása mellett. Azt tudom önnek garantálni, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít az engedélyezési eljárásra, és arra, hogy mindenkinek a joga az eljárásban érvényesülni tudjon. Kös zönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Firtl Mátyás (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Hogy állunk a jövő évi vizes vb előkészületeivel?” címmel ELNÖK : Köszönöm szé pen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Firtl Mátyás képviselő úr, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Hogy állunk a jövő évi vizes vb előkészületeivel?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfelad at ellátása miatt válaszadásra Fónagy János államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Firtl Mátyás jelzésére:) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja. Firtl Mátyás képviselő úré a szó. Paran csoljon! FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Tisztelt Államtitkár Úr! A legsikeresebb sportágaink között tartjuk számon a vizes sportokat, és mint tudjuk, jövőre, július második felében Budapest és Balatonfüred rendezi meg a FINA vizes világbajnokságát, amely egyfelől a sportág népszerűsítése miatt, másfelől az olimpiai pályázatunk megítélése miatt is rendkívül fontos.