Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 17. kedd (153. szám) - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Hogyan tűnhetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár?” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
3266 Magyarország is aktívan kívánja alakítani a párizsi megállapodás részletszabályai t a nemzetközi tárgyalásokon, egészen 2020ig. Ám az Európai Bizottság új jogszabályjavaslataira is várunk, amelyek a nem emissziókereskedelmi szektor területén a mezőgazdaságra, a közlekedésre, az épületenergiára és a hulladékenergiára vonatkozóan is tart almazzák a szabályokat. (13.10) Ezért rugalmasabb stratégiák kialakítására kell felkészülni 2020 után, amelyek képesek reagálni az ön által is említett globális kihívásokra. A nemzeti épületenergetikai stratégiában egyébként több mint 550 milliárd forint ( Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatást fordítunk az elkövetkezendő években. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) Bangóné Borbél y Ildikó (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Hogyan tűnhetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, az MSZP k épviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejleszti miniszterhez: „Hogyan tűnhetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr nevében Rákossy Balázs államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, képviselő asszony! Öné a szó. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóban megjelent hírek alapján a szolnoki A.So lar Napelemgyár február óta nem működik, a cég pedig november óta nem fizeti a számláit. Az üzemet minden előzetes tájékoztatás nélkül állították le február végén, az ajtókon a zárakat lecserélték, a dolgozók pedig azóta nem mutatkoztak a telephelyen. A k özüzemi és bérleti számlákat már november óta nem fizeti a cég, és a napelemgyártó cég több mint 25 millió forinttal tartozik annak a vállalkozásnak, ahol bérelte a működéshez szükséges műhelyeket. A napelemgyár felszámolását csaknem egymilliárdos tartozás a miatt rendelte el a Szolnoki Törvényszék. A napelemgyár 2011 nyarán alakult, és az ősz folyamán kezdte meg a termelését 64 dolgozóval. A cég 2012ben még három műszakban termelt, 2014re az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majd nem a felére csökkent. A főként európai piacokra exportáló cég háromszor részesült európai uniós támogatásban: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió forintot, technológiafejlesztésre 282 milliót, illetve 154,5 millió forintot kapott. A cég beruházás át részben a Magyar ExportImport Bank Zrt. finanszírozta. A bankban több mint 3 millió eurós, mintegy 930 millió forintos eredménytelen követelés van a céggel szemben. Ez a kialakult helyzet azért is különösen figyelemre méltó, mivel eközben a világban és Magyarországon is egyre nagyobb volumenben pörög a napelemipar. Tisztelettel kérdezem az államtitkár úrtól, hova tűnt el közel 560 millió forintos európai uniós támogatás és az Eximbank majdnem egymilliárd forintja. Milyen támogatáspolitikai rendszereket működtetnek önök, ha csak így egyszerűen el lehet tüntetni másfél milliárd forintot ma Magyarországon? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Hol a pénz? És mi van a gyárral, államtitkár úr? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiba n.)