Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 17. kedd (153. szám) - Tukacs István (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Egy kormányígéret nyomán” címmel - ELNÖK: - TUKACS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
3262 népesség arányának 5 százalékos csökkentését 2020ig. Azt időarányosan teljesíteni tudjuk, teh át nem igaz, hogy ne változnának pozitív irányba a körülmények. Ezenkívül a nyugdíjak értékmegőrzése is, amit 2010ben és 2014ben is vállaltunk, megvan. 8,4 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ezzel szemben 2007 és 2010 között 8,5 százalékos volt a csökke nés. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Tukacs István (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Egy kormányígéret nyomán” címmel ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Or szággyűlés! Tukacs István, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Egy kormányígéret nyomán” címmel. Mielőtt megadnám a szót képviselő úrnak, átadom az elnöklést Latorcai János alelnök úrnak. Köszönöm szépen az együttműködésüket. Megadom még a szót, beszéljen! (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) TUKACS ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, ez a csere csöppet sem kell hogy megzavarjon abban, hogy fel tegyek egy kérdést, tisztelt miniszter úr, hiszen mint emlékszik rá, és bizonyára képviselőtársaim is emlékeznek rá, az elmúlt évben felvetettem egy olyan problémát, amely számtalan várost érint, nevezetesen azt, hogy ha Budapest és annak állatkertje tízmi lliárdokkal tud gazdálkodni a fejlesztési pénzek ügyében, akkor miért nem kapják meg ezt a lehetőséget az ország más városai is. Nem tettem ezt teljesen önzetlenül, hiszen Nyíregyháza állatparkja csodálatos és büszkesége a városnak, jó hírünket viszi határ okon túl és határokon innen. Cáfolja azt az ökölszabályt is, hogy egy állatkeret körülbelül annyian látogatnak, ahányan az adott településen laknak, hiszen mintegy 300 ezren fordulnak meg a Nyíregyházi Állatparkban. S hasonló jókat kívánok az összes városn ak, ahol hasonló létesítmény működik. A kérdésemre akkor egy ellenzéki képviselő számára több mint kielégítő választ kaptam, nevezetesen azt, hogy ön egyeztetést hív össze, és ezen megpróbálják tisztázni, hogyan lehet segíteni azon a helyzeten, amely nem B udapest kárára, hanem a vidéki városok előnyére kell hogy szolgáljon. Ezen az egyeztetésen, ahol jelen voltak azoknak a városoknak a képviselői, amelyek érintettek, nagyon sok dologban egyetértettünk, nevezetesen azzal, hogy fejlesztési koncepcióval kell r endelkezni, valamint azzal, hogy ezek után már a szakma dolga az, hogy tájékoztasson, lehetőség szerint tervezzen, és az évek során, mint ahogy ön ígérte, a költségvetési tervezésben folyamatosan jelen legyen ez az ügy. Számomra nem maradt semmi egyéb más, csak az utógondozás, nevezetesen, hogy rákérdezzek, valóban történike a költségvetési tervezés, 2017ben milyen pénzek állnak majd rendelkezésre, és mi volt ezeknek a döntéseknek az oka vagy a fejlesztési lehetőségeknek a háttere. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Lázár János miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszter úr! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Tisztelt Tukacs Képviselő Úr! Egy olyan ügyről van szó, amely, azt gondolom, hogy mindannyiunk számára kiemelten fontos, és messze átléphetők a bennünket elválasztó párthatárok, illetve szakadékok. Ez az a kérdés, amiben jó szívvel