Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3180 képviselő úr is utalt, az eddigi gyakorlat a Magyar Országgyű lés múltját illetően az volt, hogy mindig egyszerre tárgyalta az Országgyűlés ezeket a törvényeket. (15.00) Lehetőség volt és most is lehetőség van arra, hogy a megalapozó törvények módosításának hatásait a költségvetési törvényen át lehessen vezetni, és f ordítva is, amennyiben a költségvetési számok úgy változnak, hogy az szükségessé teszi a megalapozó törvények módosítását, úgy erre is van lehetőség. Én ezt inkább erénynek tartom, és ezt az erényt látom visszaigazolni abban, hogy a kormányokat támogató pá rtoktól függetlenül ez volt a gyakorlat. Ez volt a gyakorlat a Fidesz vezette kormányzás alatt, és ez volt a gyakorlat 2010 előtt is. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Képviselő úrral, Burány képviselő úrral egyetértek abban, hogy az önök előtt lévő, előttünk lévő megalapozó törvényjavaslat olyan törvények módosítását is érinti, amelyek közvetlenül hatnak a költségvetési számokra és a mindennapok folyamataira - lásd ápolási díj növekedése vagy a rendszeres gyermekvédelm i kedvezmény támogatása , és vannak olyan törvénymódosítási javaslatok, ahol a költségvetéssel való kapcsolat nem ennyire direkt. Viszont megint idéznem kell Hargitai képviselő urat, az említett temetőtörvény módosítása befolyásolja a kórházak feladatait és a kórházak költségét, vagy az ön által említett mozgóképtörvény módosítása befolyással bír a kormányhivatalok munkájára, a kormányhivatalok költségvetésére. De ha a mozgóképet említette, azt is el kell mondjam, hogy a magyarországi filmgyártás jelenleg olyan szintet ért el, hogy hiány van képzett szakemberekből. Ez az itteni gyártás, az itteni adózás és a gazdasági növekedéshez hozzáadott filmgyártási tevékenység igényli azt, hogy meglegyen a megfelelő utánpótlás ezen a szakterületen, erre is javaslatot tesz az önök előtt lévő költségvetési megalapozó törvényjavaslat. Nem vitatkozom tehát azon, hiszen pontos a megállapítás, hogy ez az átfogó, igen jelentős terjedelmű törvényjavaslat közvetlenül és több áttételen keresztül, közvetetten a költségvetést érin tő törvényeket tartalmaz, de ismétlem, ezek a javaslatok befolyással bírnak a költségvetési folyamatokra és azt gondolom, hogy az elmúlt években is ez volt a gyakorlat, nevezetesen, hogy a költségvetést közvetlenül és közvetve befolyásoló törvényjavaslatok egy egységes csomagban jelentek meg az Országgyűlés előtt. Handó Tünde elnök asszony, Péterfalvi Attila elnök úr észrevételeit tekintve el kell mondjam, hogy az említett szervezetekkel volt egyeztetés. Azt mondom, talán érthető, hogy az egyeztetésre megkü ldött anyagok, majd a véglegesen benyújtott törvényjavaslat között különbség van, hiszen a véglegesen benyújtott törvényjavaslat magába foglalja az egyeztetések során megkapott észrevételeket. (Dr. Harangozó Tamás: Ez nem igaz!) Ezzel együtt… - képviselő ú r, engedje meg, hogy befejezzem. (Az elnök csenget.) Ezzel együtt az érintett szervezetekkel természetesen egyeztetést folytatunk, és minden észrevételre reagálni fogunk. Ami a családpolitikai intézkedéseket illeti, Burány képviselő úr azt említette, hogy maga a jövő évi költségvetés és az azt megalapozó törvényjavaslat büntetés a családpolitika területén a szegényebb rétegek tekintetében. Azt egyértelművé kell tennem, hogy sem a 2017. évi benyújtott költségvetési törvényjavaslat, sem a megalapozó törvényja vaslat nem tartalmaz semmilyen hátrányos jellegű megkülönböztetést a szegényebb jövedelmi helyzetű családok esetében. Azt is itt el kell mondjam - hogy egykét számot említsek , a családpolitikai támogatásoknál, a családi adókedvezmény igénybevételénél az átlagkereset kétharmada körül, kicsivel kétharmada alatt kereső házaspárok, ahol a két kereső házastárs jövedelme fejenként 155 ezer forint bruttó összeget jelent, már maximálisan igénybe tudja venni a háromgyermekesek adókedvezményét. Ez havi 99 ezer for int, köszönhetően annak, hogy a családi kedvezmény nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékokból is igénybe vehető.