Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
3178 Törvényjavaslatunk tárgyalása és döntéshozatala során a parlament lehetővé tette a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérést, gyakorlatilag két nap alatt egyhangúlag elfogadásra került, és valóban az utolsó napon a hatálybalépés előtt közzétételre, így a magyarországi országos nemzetiségi önkormányzatok hivatalai és a helyi nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában lévő intézmények megtarthatták gazdasági önállóságuka t. Ezt követően jöttek további kisebbnagyobb aknák is, ilyenek voltak például a 2015. január 1jei hatállyal a költségvetési támogatás definíciójának módosítása, melynek keretében az országos és a helyi nemzetiségi önkormányzatokat kivették a kivételek kö zül, majd 2017. január 1jei hatállyal az Áht.ból a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428as kormányrendeletre vonatkozó felhatalmazó rendelkezés kerül törlésre. (14.50) Jelenlegi ismereteim és jelenlegi tájékozottságom szerint a 2017es költségvetési törvényt megalapozó törvényben szereplő több mint 80 törvénymódosításban nem tudok olyan módosításról, amely a Magyarországon élő nemzetiségeket olyan mértékben érintené, mint akár az előzőekben felsorolt módosítások. Hozzáteszem, akkor sem tudtam róla, amikor ezt 2014 decemberében tárgyaltuk, hogy az akkor elfogadásra kerülő törvényjavaslatban ilyenek lesznek. Azt is hozzáteszem, hogy tudom, igen nagy időnyomás alatt megy ilyenkor a t örvények előkészítése. Konkrétan a gazdálkodói jogkörök elvételénél személy szerint is biztos vagyok benne, hogy nem az volt az oka, hogy ez az országos nemzetiségi önkormányzatokkal nem lett leegyeztetve, mert valamilyen hátsó vagy rossz szándék miatt nem akarták, hanem teljes bizonyossággal meggyőződésem, hogy egész egyszerűen ebben az esetben a törvényalkotó nem gondolt rá, hogy vannak nemzetiségi önkormányzati hivatalok, és vannak nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények is, és ezeknél e z milyen problémát okozhat. Hiszen arra utólag rájöttünk februárban, hogy ez a fenntartott intézményeknél mit jelent, de az már csak a törvénymódosító javaslat előkészítése során derült ki, hogy az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Hivatalára pedig egész egyszerűen alkalmazhatatlan volt a törvény, mert a hivataltól elvették volna a gazdálkodói jogköröket, és nem volt kinek adni. Azt gondolom, hogy ez egy vis maior helyzet vagy annak is tekinthető, ugyanakkor a költségvetési támogatás definíciójának a módo sításánál a nemzetiségi önkormányzatok kivétele már semmiképpen sem, hiszen ott de facto benne van, hogy kit veszek ki, kivel módosítom, és ráadásul ez a nemzetiségi önkormányzatok alapvető tevékenységét érdemben érinti. Azt szeretném kérni ezúton is és mé g egyszer, hogy természetesen ez nem a parlamenti képviselők és a parlamenti frakciók kompetenciája, hanem a törvényelőkészítés felelőssége, hogy vegyék komolyan azt, hogy valóban minden olyan törvényt és minden olyan területet, ahol a nemzetiségeket érde mben érinti, előzetesen az országos nemzetiségi önkormányzatokkal egyeztessék le, hogy megpróbáljuk közösen minél inkább megelőzni azt, hogy adott esetben olyan módosítások is bekerüljenek, amelyeket egyeztetésen meg lehetett volna előzni. Azt is hozzátesz em, hogy éppen az elmúlt hetekben a 2017es központi költségvetési törvénnyel kapcsolatban szinte nap mint nap egyeztettünk az illetékes szaktárcákkal éppen azért, mert a 428as kormányrendelet meg fog szűnni, és ezt mindenképpen most a megalapozó, a 2017es költségvetési törvényig meg kellett tenni. De a megalapozó törvényekkel kapcsolatban semmilyen olyan téma nem merült fel, amelyről egyeztetést kértek. Én ezt úgy veszem, és abban bízom, hogy igazam van, hogy ez azért történt így, mert nincs benne olyan módosítás, amelyről esetleg majd februárban vagy márciusban kiderül, hogy érdemben érinti, ne adj’ isten, esetleg hátrányosan a Magyarországon élő nemzetiségeket. Köszönöm szépen. Danke für ihre Aufmerksamkeit. (Taps.) ELNÖK :