Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - RITTER IMRE, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója:
3175 A 64. §ban pedig a vízi társu latokról szóló törvényt módosítanák. Ez a végső kivéreztetése a vízi társulatoknak, amelyek az önkéntes és saját érdekből való vízgazdálkodás helyi intézményei voltak, és jelentős szerepük lehetne megfelelő szabályozás mellett az éghajlatváltozáshoz való a lkalmazkodásnak. A vízgazdálkodási törvény tavalyi módosítása ehelyett állami feladatnak írja elő az érintett kormányzati szervek által meghatározott módon, hogy például milyen csatornák, mely területek öntözésének feltételeit szükséges biztosítani állami forrásból. Ez várhatóan megint csak az oligarcháknak való kedvezményekről szól. A törvényjavaslat 9. §ában pedig a bányászatról szóló törvényt módosítják - ezt sem kellene. Újabb példája ez annak, hogy a kormány a környezet védelmét, az egészségünk óvását semmibe veszi, értelmetlennek tartja. A rekultivációs kötelezettség határidejét már többször módosították, a további halasztás annak deklarálását jelentené, hogy az állam a károkozó helyett a társadalomra rója a környezethasználat terheit. Tisztelt Ház! A 16. §ban határoznak arról, hogy a kormány többé nem lesz köteles beszámolni a gyorsforgalmiúthálózat építésének előrehaladásáról, valamint a költségvetési források és egyéb támogatási eszközök felhasználásáról. Ez megint a szégyenteljes kategória. Egyrés zt mindenki tudja, hogy az útépítéseknél folyik el a legtöbb pénz, másrészt a kormány olyan mértékben erőlteti az autópályaépítéseket, hogy az már Horn Gyulát is túlszárnyalja, eszeveszetten önti betonba a jövőnket és a pénzünket. Végül megemlítendő még, hogy újabb jogosítványokat kap a közpénzszivattyú, illegitim agrárkamara, megszüntetik a kényszerállamosított szövetkezeti hitelintézeteket kezelő alapot, eltüntetve ezzel a nyomokat. Államosítják és totálisan központosítják a területfejlesztést is, hiszen milyen jól működött ez más területen is. Ennek sincsen semmilyen elvi vagy szakmai indoka. A területfejlesztést állami szinten koordinálni kellene, nem irányítani. A szubszidiaritásnak, a hatékonyságnak és minden józan észnek ellentmond, hogy egy területn ek egy távoli központból mondják meg, mit kellene fejlesztenie, hogy neki jó legyen, persze itt sem az a cél, hogy az egyes, esetleg leszakadó területeknek jó legyen. Ezt támasztja alá a 3. mellékletben megjelenő intézkedés is, amely elveszi a településekt ől azt a jogot, hogy a lakossági hozzájárulással épült gázközművagyon megváltásáért pénzt kapjon - újabb rekvirálás, zsákmányszerzés. Mindezek alapján a törvényjavaslat nyilvánvalóan elfogadhatatlan az LMP számára. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm szé pen, képviselő asszony. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Mivel független képviselő felszólalásra nem jelentkezett, most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalására kerül sor. Megadom a szót Ritter Imre német nemzetiségi szószólónak, aki anyanyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd azokat magyarra is fordítja. Parancsoljon, szószóló úr, öné a szó. RITTER IMRE, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója : Danke schön! Sehr geehrter He rr Vorsitzender! Sehr geehrtes Parlament! Erlauben Sie mir bitte, dass ich im Namen und im Auftrag vom Ausschuss der in Ungarn lebenden Nationalitäten unseren Standpunkt bezüglich des Gesetzesvorschlages Nr. T/10536. über die Grundgesetze der Haushaltsbudg et Jahr 2017 - im Zusammenhang mit den Nationalitäten übergreifenden Teilen - erörtere. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottsága nevében kifejtsem álláspontunkat a 2017. évi központi költségvetést megalap ozó T/10536. számú törvényjavaslat nemzetiségeket érintő részeivel kapcsolatosan. Hozzászólásomat két részre bontanám. Az elsőben egy olyan kérdésről kívánnék beszélni, ami nincs még benne a megalapozó törvényben, de szerintünk benne kell hogy legyen, a má sodik részében pedig egy kis visszatekintést