Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3173 ő maga kísérje az elhunytat utolsó útjára, és minden lehetőséget biztosítani kell akkor, ha ez önkéntes úton, saját elhatározásból, a család elhatározásából történik meg. De bármiféle kényszert gyakorolni ezen a területen olyan szintű beleerőszak oskodás egy magyar család életébe, ami egyszerűen megengedhetetlen lenne az önök részéről. Éppen ezért az a javaslatom, hogy ne határidőket tologassanak, ne finomítsák a menthetetlent, hanem ezt az őrületet, ahogy van, felejtsék el, egészen addig a pontig, hogy ha valaki egyébként önkéntes módon nyitott arra, hogy saját családtagja esetében az utolsó úton ily módon részt vegyen, akkor azt tegyék lehetővé, annak a keretrendszerét teremtsék meg, de kizárólagosan önkéntes alapon, és a kényszert, az erőszakot v égre felejtsék el a hasonló, egyébként nagyon intim és nagyon bensőséges viszonyrendszerekből. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Schmuck Erzsébet képviselő asszon y. Parancsoljon, képviselő asszony! SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetést megalapozó salátatörvény kapcsán el kell mondanunk ugyanazt, amit az adótörvényeknél elmondtunk. Bár a kormány arra hivatkozik, hogy a kiszámíthatóság miatt alkotja meg a költségvetést és a kapcsolódó törvényeket már tavasszal, ez azonban csak abban nyilvánul meg, hogy az eredmény kiszámíthatóan selejt lesz. Nem véletlen az a kialakult rendszer a leg több országban, hogy az adótörvényeket, a költségvetést és az azt megalapozó salátatörvényt az előző évi zárszámadás elfogadása után, több körben, több hónapon át tárgyalják. Ugyanis igen fontos, hogy amit az egyiknél elfogadnak, beépülhessen a másikba, ho gy legyen lehetőség arra is, hogy bizonyos javaslatokat elvessenek. Ma Magyarországon nem ez a helyzet. Hiába vannak módosítási javaslatok a salátatörvényhez, arra szinte semmi lehetőség, hogy azok beépüljenek a költségvetésbe. Azaz a kormány eleve feltéte lezi, hogy semmi változás nem lesz ahhoz képest, amit beadott, és az úgyis átmegy az Országgyűlésen, a kormánypárti szavazatok többségével. És a kormánypárti szavazásokat nézve sajnos igazuk van. Ami a törvény tartalmát illeti. A 85 szakasz 253 paragrafusa nyilvánvalóan több annál, hogy ezt az érintettekkel egy hét alatt le lehessen egyeztetni, megvitatni, és ennek alapján felelősen módosításokat lehessen tenni és döntéseket hozni. De a kormánynak, úgy látjuk, nem is ez a célja, mármint az, hogy a parlament normálisan és felelősen működjön. A 85 szakaszban számos technológiai módosítás van. Vannak kisebb pozitív változások egyes szociális ellátások finanszírozásában, illetve a gyermekes szülők munkajogi szabályozásában, igaz, jórészt európai uniós nyomásra. Ugyanakkor számos szakasz van, ami káros vagy elfogadhatatlan változást jelent. Ezeket vesszük sorba, az idő rövidsége miatt csak a legsúlyosabb esetekkel foglalkozva. A törvényjavaslat leginkább arcpirító intézkedése az á llami energetikai vállalatok gazdálkodásának titkosítása 530 évre a 21. §ban és a XXI. században. Az információszabadságot korlátozó javaslat alapján az energetikai területen semmilyen releváns gazdálkodási információ nem lenne megismerhető, minden más á llami és önkormányzati cégnél pedig lényegében az adatkezelők lelkiismeretére bízná a jogalkotó, hogy mit hoznak nyilvánosságra. Ez az államilag szervezett rablás újabb szintje, ami teljességgel elfogadhatatlan. Módosító indítványban javasoljuk is a szakas z törlését, fontolják meg, meddig haladnak a szégyenteljes közpénzlenyúlás útján, és mi vár önökre ennek az útnak a végén. Ha az előző intézkedés szégyenteljes volt, a 20. §, ami a bejegyzett élettársi kapcsolatot módosítja, sunyinak nevezhető. A kormány a költségvetés megalapozását nyomokban sem szolgáló sunyi javaslata kiüresítené a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét, megszüntetve a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény legfontosabb rendelkezését, az úgynevezett általános utaló