Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
3040 Ha megnézzük a közmunkásminimálbért, az pedig, a közmunkás nettó minimálbér a múlt évben 52 638 forint volt, illetve erre az évre is ez az érvényes adat, hiszen ebbe n az évben nem emelkedik, ez a létminimumnak csak a 60 százalékát teszi ki. Ahogy látom a legfrissebb statisztikákat, a közfoglalkoztatásban lévők száma meghaladja a 220 ezer főt, ennyivel prognosztizálják az ez évi foglalkoztatottak számát. Meg kell említ enem, hiszen a múlt évben kétszer is javaslatot tettem rá - nem fogok most kitérni a nyugdíjügyekre, hiszen tegnap ezzel én részletesen foglalkoztam , hogy immáron hetedik éve nem emelkedik az öregségi nyugdíjminimum értéke; tegnap úgy fogalmaztam, hogy m ég kimondani is szégyen, 28 500 forint. Ennek a létminimumértéknek ez már csak a 32 százaléka, 73 ezer olyan ember van, akinek az öregségi nyugdíjminimuma nem éri el az 50 ezer forintot, hiszen az indítványunk a múlt évben erre vonatkozott, hogy kerüljön m egemelésre 50 ezer forintra. És ha megnézzük a nyugdíjszerű ellátásban részesülők számát, az bizony 364 ezer fő, akinek nem éri el nyugdíjszerű ellátása, valamilyen járadéka az 50 ezer forintot. Azt gondolom, hogy ezen a területen kellene tevékenykednie a kormánynak. De rosszabb helyzetben vannak, akik a foglalkoztatáshelyettesítő támogatásban részesülnek, hiszen az Orbánkormány kormányra lépését követően, 2010et követően első dolguk volt, hogy 22 800 forintban állapítsák meg ezt a foglalkoztatáshelyettes ítő támogatást. Nem kell fejszámolónak lenni, ez ennek a létminimumértéknek a 2526 százalékát teszi ki. Tehát el lehet gondolkodni, kedves képviselőtársaim azon - bár én többször is az egyszemélyes háztartás minimumértékére hivatkoztam , hogy mondjuk, eg y két gyermekét egyedül nevelő nő létminimuma ez alapján a számítás alapján meghaladja a 189 ezer forintot, és a kétszülős, kétgyermekes családoké pedig meghaladja a 255 ezer forint. Kérem szépen, sajnálatos módon olyan a jövedelemeloszlás ma Magyarországo n, hogy a bérekkel, jövedelmekkel rendelkező háztartások közel kétharmada nem éri el ezt a jövedelmet, és sajnálatos módon a jövedelemátcsoportosítás és az adópolitika következtében igen, van véleményem szerint is egy olyan jelenség, amelyben nem feltétlen ül attól kell csak félnünk és azért kell aggódnunk, hogy mondjuk, az alsó két jövedelmi tizedben élők - kvintilisnek hívjuk a szociológiában , kétmillió ember fog leszakadni a társadalom többségétől, hanem sajnálatos módon a felül lévők, a nagyon jó módba n lévők, akik mindenféle kedvezményt igénybe tudnak venni, magas jövedelemmel rendelkeznek, ők fognak elszakadni a társadalom többségétől. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Meg kell hogy emlékezzek a költségvetési vitában a szociális területen dolgozó k sanyarú helyzetéről. Többször is kértük az elmúlt évben, de már ebben az évben is indítványoztuk, hogy a szociális szférában kerüljön egy jelentékeny béremelésre sor, hiszen évek óta nem növekedett a fizetése a szociális ágazatban dolgozó szakembereknek. Úgy látom, hogy a kormány nem igazán fogékony arra, hogy szakemberekkel lássa el ezt az ágazatot, és van egy nagyon rossz tendencia, amelyet az elmúlt hónapokban figyeltünk meg. Arról van szó, hogy bizony nagyon sok szociális területen dolgozó szakembert elbocsátanak az állásából, és néhány hét vagy néhány hónap múlva közmunkásként foglalkoztatják vissza az eredeti fizetésének 6070 százalékáért. Azt gondolom, hogy ez egy elvtelen magatartás, és ezzel fel kell hagyni. Meg kell hogy emlékezzünk ebben a fels zólalásban a bölcsődei dolgozókról, hiszen a szociális munkások kategóriáján belül is a nem diplomával rendelkező, bölcsődei ágazatban dolgozó szakembereknek borzasztóan sanyarú a helyzete. Úgy tudom, hogy április, talán 25én volt az ágazati sztrájkbizott ság és a tárca között egy egyeztetés. Akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárgyaló delegációja azt mondta, hogy május első hetében vissza fognak térni a nem diplomával rendelkezők béremelésére. Erre tudomásom szerint nem került sor, és a költségvetés különböző fejezeteiben sem látom beállítva ezt a bérfejlesztést. Hangsúlyozni szeretném, én úgy láttam, hogy a diplomával rendelkezők bérfejlesztése benne van a költségvetésben, de a középfokú végzettséggel rendelkező szakembereké nincs. Ha az arányokat m egnézzük, a diplomás bölcsődei dolgozók száma körülbelül 10 százalék, tehát a nagy többség bérfejlesztését nem láttam, nem véltem fölfedezni ebben a költségvetési törvényben.