Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - KUNHALMI ÁGNES (MSZP):
3000 KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Nagyon szépen köszönöm, alelnök úr. Ahogy itt hallgattam a doktornőt, dr. Molnár Ágnest, gyakorlatilag az fogalmazódott meg bennem, hogy az egészségügy igazi sikersztori, csak tudja, Hoffm ann Rózsa utoljára ezt a KLIKre mondta; csak óva inteném, mielőtt még beleéli magát az egészségügy helyzetébe. Tudják, valamelyik képviselőtá rsam azt mondta itt, hogy ott folytatta a Fidesz, ahol az MSZP 2010ben abbahagyta. Hát, akkor erre azt tudom mondani, hogy bárcsak legalább ott folytatta volna, ugyanis a rendszerváltás után Magyarországon a jobb- és baloldali kormányok, valaki jobban, va laki kevésbé jobban, mind a ketten nyertünk és veszítettünk is választásokat, de mégiscsak egy irányba haladtunk, és mégiscsak az önálló gazdasági elit, a független, versenyben edződött, a szocializmus kényszerpályájáról végre letért, normális, önálló és f üggetlen polgári Magyarország megteremtése volt a cél. Annak a polgári társadalomnak a képe, akik a törvény előtt egyenlők… (Révész Máriusz közbeszól.) - tudom, az első bekiabálás mindig a „polgári” szóra jön, hiszen nagyon fáj önöknek az, hogy erről az út ról a leginkább önök térítették le Magyarországot. Sajnos, erről az útról önök nagyon keményen letértek. 2010 után nem történt más Magyarországon, mint önök felélték az ország utolsó tartalékait - csak hogy egy példát mondjak, mint például a magánnyugdíjpé nztáraink , és folyamatosan egyszeri, pillanatnyi adóbevételek sokaságára alapozzák évről évre a költségvetéseiket, plusz az európai uniós forrásokra. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Lenne egy kérdésem, és ez az ország valódi kérdése, mert veszeke dhetünk mi itt évről évre a költségvetésen, viszonyszámokat nyomhatunk egymás fejéhez, például ránk foghatják, hogy a világgazdasági válság kirobbanásáért is az MSZP volt a felelős, de higgyék el, tragédiaként néztük azt végig, egy ország nézte végig, hogy jobb- és baloldali kormányok rendszerváltás után tett erőfeszítéseit egy világválság hogyan eszi meg pillanatok alatt. Önök nem arra kapták a felhatalmazást, hogy még nagyobb bajt csináljanak, és bizony felmerült mostanra az önök hat éve után a kérdés - m indjárt lesz egy önök által végzett nyolc év is, csak szeretném jelezni , hogy mi lesz Magyarországon 2020 után, mi lesz akkor, amikor nem fognak jönni az európai uniós források. Ez a valódi kérdés Magyarország előtt, és erre a kérdésre valójában a 2017e s költségvetés sem ad valódi magyarázatot, sőt szomorúsággal tölt el, hogy nem látom azokat a befektetéseket például az oktatásba - dacára annak, hogy most az önök által felhalmozott adósságokat visszapótolják , nem látom a humán tőkébe, azokba az egyetem istákba, általános iskolásokba, a mai óvodásokba azt a befektetést a költségvetésben, ami megalapozhatná Magyarország következő 1015 évét, de mindenféleképpen a 2020 utáni világunkat. Szeretném jelezni, hogy nem azokkal a köztisztviselőkkel van a baj, aki k ezt írták, hanem azzal a jobboldali politikai elittel, aki a prioritásokat nagyon rosszul határozza meg Magyarországon. A magyar ipar és a magyar gazdaság teljesítőképessége ma az osztálytermekben dől el. A magyar gazdaság, a magyar ipar jövője ott dől e l, hogy ma a gyerekek milyen tudást és milyen képességeket szereznek, ezen spórolni bűn. Mindannyian tudjuk, és itt éppen pillantottam a kollégára, a német iparkamara képviselői világosan elmondták, hogy egy ország kiszámíthatóságán túl, a korrupció mérték én túl már nem is csak általában az egyetemi szférát és általában az oktatást, hanem az általános iskolai képzés színvonalát veszik figyelembe, amikor egy ország jövőjéről gondolkodnak, hogy befektessenek ott vagy ne fektessenek be. Az általános iskolai ké pzés elemi erővel határozza meg a szakképzésben való sikereket és később a felsőoktatásban való sikereket is. Na most, az elmúlt hat évben, ahogy említettem, a KLIK igazi sikersztoriként összeomlott, összeomlott az, amit önök fabrikáltak, és ezt önök be is ismerték. Bár most nem tudom, hogy van KLIK vagy nincs KLIK, egy KLIK van vagy 57 KLIK van, nem tudom, csak egyet látok: továbbra is marad az a központosított logika és az a túlcentralizáció, ami legutoljára a szocializmusban volt, sőt még ott sem. Ha ez a típusú tervgazdaság működőképes lenne, uraim és hölgyeim, tisztelt