Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik):
2994 érintő költségvetési módosító javaslataimról szeretnék beszélni, azok közül is kiemelten a Körmend központ ú választókerületet érintő indítványokról. Kezdeném tehát az uniós fejlesztések kérdésével. Azt gondolom, hogy amikor erről a témáról beszélünk, akkor mindenképpen érdemes egy kicsit visszamenni az időben, még a 20072013 közötti időszak előttre, amikor az akkori szocialistaszabad demokrata kormány nagyon hangzatos célokat fogalmazott meg a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatás bővítésére vonatkozóan. Konkrétan két vállalást tettek még 2006ban. Az egyik arról szólt, hogy a vállalkozások által megterme lt hozzáadott érték 2015re 10 százalékkal legyen magasabb, amíg a másik ilyen megfogalmazott vállalás az volt, hogy a közszférán kívül foglalkoztatottak száma 4 százalékkal növekedjen. Vissza fogok majd térni arra, hogy ebből mi is valósult meg. De azt mi ndenképpen érdemes elmondani, ha értékeljük még a korábbi időket, hogy az akkori kormányzat olyan elosztási intézményrendszert hozott létre, amely közvetlen politikai befolyás alatt állt. Politikai alapon történő döntéshozatalról beszélhettünk abban az idő szakban, és ez megnyilvánult a nagyberuházások vonatkozásában. De láthattuk azt is, hogy megvoltak azok a hűséges önkormányzatok, amelyek elsősorban részesülhettek a forrásokból, fejlesztésekből, és ennek lett az a következménye, hogy a gazdasági racionali tástól, a tényleges fejlesztési igényektől független, sok esetben teljességgel értelmetlen beruházások valósultak meg. Ezek a látványfejlesztések nem szolgálták azokat az eredetileg kitűzött célokat, amelyekre utaltam. Így aztán sokan várakozással telve vá rták 2010ben az új kormány intézkedéseit, és nagyon komoly ígéreteket fogalmazott meg a Fidesz. Ehhez képest azt láthattuk, hogy elmaradt az elszámoltatás, nem került sor a botrányos ügyek feltárására, és a támogatások felülvizsgálatára vonatkozóan megfog almazott hangzatos jelszavakból sem lett semmi. Ugyanakkor a pályáztatás mondvacsinált indokokra hivatkozva egy évig gyakorlatilag szünetelt, és átgondolatlan átalakításokra került sor. Összegezve azt lehet tehát mondani, hogy önö k, tisztelt FideszKDNPs képviselőtársaim, tisztelt kormányzati szereplők, ott folytatták, ahol a szocialisták abbahagyták, és továbbra is a korrupció melegágyaként működött, működik az uniós fejlesztések területe. Nem szűntek meg a támogatásokkal kapcsol atos anomáliák, és a presztízsberuházások, az értelmetlen projektek, mint például a felcsúti kisvasút, továbbra is középpontban állnak. Az előző ciklus második felében a visszaosztások és az arcpirító túlárazások elképesztő méreteket öltöttek, és sajnos az t látni, hogy ezek a tendenciák a mostani 20142020as időszakban is folytatódni fognak. Látni kell azt, hogy az eredetileg kitűzött két fő cél, tehát a 10 százalékos növekedés és a 4 százalékos foglalkoztatotti bővülés a versenyszférában nemhogy nem valós ult meg, hanem az elmúlt évek során éppen ezzel ellentétes irányú lépések történtek. Mire is gondolok? Megfogalmazta azt a jelenlegi kormány a mostani hétéves költségvetési időszak tekintetében, hogy a rendelkezésünkre álló pénzek 60 százalékát gazdaságfej lesztésre kívánjuk fordítani. Ez egy nagyon jó és ambiciózus vállalás, amit támogatni is lehet, lehetne, de azért nem mindegy az, hogy a gyakorlatban ez hogyan is történik. Chikán Attila professzor úr emlékeztet arra, hogy a korrupció lassítja a növekedést . Igen, ezt a kijelentést számtalan tanulmány alátámasztja, és egyáltalán nem mindegy az, hogy kikhez jutnak a rendelkezésre álló források. Sajnos az elmúlt évek során azt kellett tapasztalnunk, amióta a Fidesz van kormányon, hogy megvolt az a szűk baráti kör, amely elsősorban részesülni tudott ezekből a fejlesztésekből, és úgy tűnik, hogy ebben a ciklusban is ez fog folytatódni. (14.30) Holott a gazdasági élet szereplőinek kiszámíthatóságra, tervezhetőségre lenne szükségük. A Jobbiknak az a határozott állá spontja, hogy a munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő beruházásokat kellene az első helyre helyezni a látványberuházásokkal, presztízsberuházásokkal szemben. A kutatásfejlesztés területének kellene nagyobb szerepet kapnia, valamint a kis- és középvállalkozás ok támogatásának. De azt is meg kell jegyezni, hogy egyáltalán nem mindegy az,