Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
2990 Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján látható, hogy Magyarországon a szociális ellátórendszer még mindig a kormány mostohagyereke, és valóban szociális megszorításokról beszélhetünk. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló a Fidesz képviselőcsoportjából Bencsik János képviselő úr. Parancsoljon, ké pviselő úr! BENCSIK JÁNOS ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Városnak és vidéknek egy a sorsa, egy sors- és kockázatközösséget alkotnak, éppen ezért sikeres vidéki fölzárkózásra esély sincs a központi helyzetben lévő városok fe jlesztése, modernizálása nélkül. Mind foglalkoztatási, tehát megélhetési szempontból, mind a magasabb kulturális szolgáltatáshoz való hozzáférés szempontjából, mind az egészségügyi ellátás keretein belül biztosított szolgáltatások fejlettségének, hozzáférh etőségének a szempontjából vizsgálva nagyon fontos az, hogy egyegy régió, kéthárom kistérség, kéthárom járás vonzáskörzetében a rájárási távolságban lévő központi város tekintetében rendelkezésre állnake azok a szolgáltatások, amelyek egyrészt a minden napi boldoguláshoz szükségesek, másrészt pedig egy térség sikeres fölzárkózásához vagy a versenyképesség javulásához mindenképpen fontos, hogy magáénak tudhasson. (Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.) Ezért szeretném ráirán yítani képviselőtársaim figyelmét a „Modern városok” programra, amely a költségvetés fejezetében is helyet és szerepet kapott. 153 milliárd forintot irányzott elő a kormányzat a 2017es költségvetésen belül ezeknek a feladatoknak az ellátására. Időnként ha llok olyan ellenzéki felvetéseket, hogy a „Modern városok” programba beillesztett fejlesztések, amelyekről a kormány a megyei jogú városok polgármestereivel állapodik meg, nem indokoltak, nem szolgálják sem a helyben, sem pedig a térségben élők érdekeit. L ehetséges az, hogy egyegy beruházás esetében annak méretezéséről folyik vita - nagyon helyesen , de a beruházás indokoltságáról nem nagyon hallottam még vitát a helyi közösségeken belül. Néhány példát szeretnék fölvázolni a saját választókerületem tekint etében, hogy értsük azt, hogy egy városban végrehajtandó fontos, kormányzat által támogatott fejlesztés milyen hatással bír, milyen szolgáltatásjavulást tud magával hozni a környező településeken élők mindennapi életében. Talán a foglalkoztatás a legfontos abb. Ha munka van, akkor minden van, akkor van megélhetés, lesz otthon, polgári létmódot lehet élni. Igen, de ahhoz, hogy a munkába el lehessen jutni, megfelelő közlekedési körülményekre is szükség van. Éppen ezért kiváltképpen fontos, hogy a megyei jogú v árosokban, a megyeszékhelyeken olyan integrált közlekedési csomópontok jöjjenek létre, amelyek a különböző jármódok együttes találkozási pontjaként is értelmezhetők és használhatók. (14.10) Fontos, hogy a térségi autóbuszközlekedés kerüljön kapcsolatba a távolabbi pontokra való eljutást segítő vasúti közlekedéssel. Fontos az, hogy a személyautóval vidékről beérkezők le tudják tenni az autójukat, őrzött, megfelelően, kulturáltan kialakított parkolókban, fel tudjanak szállni a vonatra, és a távolabbi céljuka t kényelmesen, biztonságosan el tudják érni, kifejezetten a fővárosi agglomerációs térségben, ahol mindannyian tudjuk, hogy személygépjárművel bejutni igen keserves a munkahelyekre, de ha valaki közösségi közlekedési járatokat használva érkezik, akkor sokk al könnyebb, de akkor a környékbeli nagyvárosokban le kell tegyék az autójukat, és vasútra kell szállni. (Ikotity István elfoglalja helyét a jegyzői székben.) Vagy ugyanígy, akik kerékpárral próbálják megközelíteni ezeket a közösségi közlekedési állomásoka t, számukra is megfelelő körülményeket kell kialakítani. Ezért kiváltképpen fontos az, az én választókerületem központjában, Tatabányán is, hogy a régóta várt vasútállomási fejlesztés megvalósuljon.