Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
2976 Állam által növekvő területfoglalás, így a magyar katonák iraki rész vétele mindenképpen fontos. A Magyar Honvédség katonái a missziók során bebizonyították, hogy feladataikat az elvárásoknak megfelelően hajtották végre, a kihívásoknak megfelelnek, és képesek hatékony együttműködésre, amellyel hozzájárulnak hazánk pozitív n emzetközi megítélésének erősítéséhez. A nemzetközi feladatok 2017. évi kiadásai közel 12 milliárd forintot tesznek ki, amelyek a 2017. évre tervezett NATO- és EUműveletek, illetve az ehhez igazodó magyar szerepvállalás figyelembevételével kerültek megálla pításra. A kormány döntése alapján 2015ben bevezetésre került az új katonai életpálya, valamint ezzel összefüggésben a honvédek illetményrendszerének átalakítása. 2015. július 1jén átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztésre került sor, majd minden év január 1jei hatállyal egészen 2019. január 1jéig bezárólag 5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye. A 2017. évi költségvetési javaslat fedezetet biztosít a katonai életpályamodell fenntartásaként a katonák vonatkozásában megvalósuló idei, illetve jö vő évi 5 százalékos mértékű illetményfejlesztésre, továbbá a közalkalmazottak honvédelmi pótlékának kiadására is. Az ezt megelőző legutolsó jelentős illetményemelése a honvédelmi állománynak 2002ben volt. Az új katonai életpálya kidolgozása révén a katona i hivatás a valódi katonai pálya egészét áthidaló karrierré válhat, megerősítve ezáltal a Magyar Honvédség megtartóerejét. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteinek migrációs feladatokkal és terrorfenyegetettséggel összefüggésben felme rülő kiadásainak 2017. évi forrásait is tartalmazza a költségvetés. Tavaly több mint másfél millió bevándorló, vagyis egy kisebb országnyi ember lépett be illegálisan Európába, ebből hazánkon keresztül 390 ezren érkeztek, ami komoly feladatot ró Magyarorsz ágra. Határaink lezárását követően napi pár százra csökkent a Magyarországon átjutni kívánók száma, de a migrációs válság nem állt le, itt szükségesek a hazánk határainak biztonságát szolgáló intézkedések. (13.00) A párizsi és a brüsszeli merényletek rámut attak arra, hogy a szabályozatlan illegális bevándorlás valós biztonsági kockázatot rejt magában. A tömeges bevándorlással és terrorfenyegetéssel összefüggő 2017. évi kiadások a 2016. évivel megegyezően a Belügyminisztérium fejezetében kerültek biztosításr a. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédséget mindig olyan állapotban kell tartani, hogy bármikor, bárhol, bármilyen feladat elvégzésére azonnal rendelkezésre állhasson Magyarország és állampolgárai biztonsága érdekében. Magyarország egy felívelő kors zak éveit éli. 2017ben is lehet egy lépést tenni előre. Elmondható ez a biztonság területén is, mert a kormány évek óta fejleszti ezt a területet, így garantált a magyar emberek biztonsága. A közelmúltban Európában bekövetkezett terrorcselekmények és az e zekkel egy időben zajló, velük összefüggésbe hozható migrációs válság miatt kiemelten kell kezelni a kormánynak a magyar emberek biztonságát. A biztonsági környezetünk romlása miatt szükség van a védelmi költségvetés növelésére, amit az ország évről évre e rősödő gazdasága biztosít. Megvédjük az országot. Mivel ennek megfelelően készült el a költségvetés, kérem, szavazatukkal majd támogassák a költségvetési törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Most Ikotity István képviselőnek adom meg a szót. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés kapcsán az oktatás és az egészségügy fejezetekről szeretnék szólni, azok költségvetési vonatkozásairól és 2017ben várható hatásairól. Mindenekelőtt azt szeretném én is elmondani, ami már sokszor elhangzott, hogy az idén új formában kaptuk meg a költségvetési javaslatot, a költségvetés megváltozott szerkezete alapvetően nehezíti meg a tisztánlátást az oktatás területén is. Eg yáltalán nem volt korrekt a kormány részéről, hogy csak