Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - DR. TILKI ATTILA (Fidesz): - ELNÖK:
2441 projekt, több beruházás valósult meg, mint mondj uk, a ciklus elején, azaz amikor még a szocialista kormányok kormányoztak. Szerintem nagyon helyesen a felzárkóztatás és a versenyképesség javítása volt a prioritás, de a nagy infrastrukturális lemaradásunk miatt kellett, ahogyan szokott fogalmazni a szakm a, utat, vasutat, betont, vasat finanszírozni még ebben a 200713as ciklusban. (19.20) De ezzel együtt, még egyszer mondom, talán valamit csökkentettünk az infrastrukturális lemaradásunkon, és ennek következtében a versenyképesség javítása az, ami priorit ásként már megfogalmazódott a ciklus utolsó éveiben, és szerintem ez kell hogy a következő, 20142020as ciklusban is megfogalmazásra kerüljön. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Tilki Attila képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. Megadom a szót. DR. TILKI ATTILA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! „Inkább maradok tisztességes és szerény” - klasszikustól idéztem, a hétvégi majálison mondta G yurcsány Ferenc ezeket a szavakat, és a baloldali képviselőtársaimat hallgatva, a hitelességüket ez az idézet tökéletesen alátámasztja, amikor arról beszélnek, hogy nem volt politizált az ő ciklusuk alatt a pályázati rendszer. (Gőgös Zoltán: Ti mennyit nye rtetek? Arról beszélj!) Csak az LHHra szeretnék utalni, Gőgös úr. A nyírbátori térség LHHs lett, csak azért, mert az akkori pénzügyminiszter, Veres János odavaló. Most is 60 kilométerről viszik oda a dolgozni vágyókat. Ellenben Tasó államtitkár úr körzet e, amely a szomszédos körzet volt, az természetesen nem lett LHHs. (Gőgös Zoltán: Már egy se LHHs, nincs is ilyen!) Pontosan tudjuk azt, hogy az LHHnál, Varju képviselő úr, amikor ön államtitkár volt, hogyan nyerték meg azok a tanácsadó cégek az előkész ítés lehetőségét, akik szigorúan be voltak kötve a baloldali kormányzathoz. Tehát közmegegyezésről beszélni önöknek szerintem abszolút hiteltelen dolog. (Gőgös Zoltán: Ti meg mindenkit kizártok, aki nem hithű!) Nagyon érdekes hallgatni a jobbikos képviselő társainkat, akiknek talán pontosan egy egyéni körzetük van. Elenyésző polgármesterlétszámmal rendelkeznek, talán tíz van az országban, a megyében is mindössze kettő. Nagyon érdekes fölvetés az, amikor én együtt vagyok egy jobbikos polgármesterrel, és éppen az európai uniós beruházást adjuk át, akkor nem nagyon vettem észre, hogy tiltakozna a jobbikos polgármester, és nem nagyon vettem észre azt, hogy azt mondaná, hogy dübörög a Fidesz propagandája. Én egy dolgot nem értek, tisztelt Jobbik: ha egyszerűen tén yleg 108 százalékra teljesítettünk, tényleg másodikak vagyunk az egy főre jutó lehívásban, akkor ennek miért nem lehet örülni? Hogy az MSZP nem örül, azt megértem, de magát egy nemzetinek valló XXI. századi párt nem örül, az egy kicsit furcsa (Közbeszóláso k a Jobbik soraiban.) , és kicsit furcsa, hogy a XXI. századi párt azt kifogásolja (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) , hogy miért kell angolul benyújtani majd a pályázatokat. Hát, önök elvileg jól beszélnek angolul, akkor miért nem segítenek a pályázatok előkészítésében, abban a tíz polgármesternek lehet. (Szilágyi György: Szövegértelmezés, képviselő úr! Hallottál már Felvidékről?) Tehát körülbelül ennyit a Jobbik hitelességéről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszö nöm, képviselő úr. (Szilágyi György közbeszól.) Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi képviselő úr, remélem, hogy ezt a rövid időt már kibírjuk, és megmarad az a nyugodt hangnem, ami a teremben