Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mit tesz a kormány azért, hogy Dél-pesti kórházban megfelelő pszichiátriai ellátást biztosítsanak illetve azért, hogy az a Pestszentlőrinc, Pestszentimre és egész délpest lakosai számára i... - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2354 kormány azért, hogy a Délpesti kórházban megfelelő pszichiátriai ellátást biztosítsanak, illetve azért, hogy az a Pestszentlőrinc, Pestszentimre és egész délpest lakosai számára is elérhető legyen?” címmel. Kunhalmi Ágnes képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon, képviselő asszony! KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Rossz munkakörülmények, a szakemberek megbecsülésének a hiánya, tömeges orvoselvándorlás - ezek a fő kiváltó okai an nak, hogy az utóbbi két évben drámai módon leromlott a XVIII. kerületet is ellátó Jahn Ferenc Kórház pszichiátriai részlegében folyó ellátás színvonala is. Tíz éve még 450 ággyal az ország második legnagyobb pszichiátriáját működtették, napjainkra csak 300 maradt, de ebből is 75 ágyat kényszerből elzártak a betegek elől, mert nincs hozzá sem orvos, sem nővér. A súlyos pénzhiányra hivatkozó kórházi vezetés nem tudja megoldani a problémát. A helyzet kezelhetetlenségét jól mutatja, hogy március 15ével a Jahn Ferenc Kórház megszüntette az akut betegfelvételt. Ennek következtében a jövőben a XVIII. kerületieket a lerobbant és a magatehetetlen betegek kikötése miatt eljárás alá vont Merényi kórházba irányítják. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek után kérdezném: mi t tesz a kormány azért, hogy a Délpesti Kórházban megfelelő pszichiátriai ellátást biztosítsanak, illetve azért, hogy az a pestszentlőrinci lakosok számára is elérhető legyen? Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Rétvári Bence államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. A pszichiátriai ellátás területén, azt hiszem, országosan is és nyilván Budapesten is a legnagyobb problémát az okozta, amikor 2007ben döntött az akkori szocialistaliberális kormány az OPNI, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásáról, hiszen ez önmagában szakembereket engedett el az országból. Ez e gy pszichiátriai központ volt. Mind módszertan szempontjából, mind a betegellátás szempontjából óriási csapás volt a magyar pszichiátria számára, azóta sem lehetett pótolni, még ha vannak bizonyos intézetek, amelyek át is vették ezt az akkori feladatot. Mi ndemellett, hogy az országos központ megszűnt, egyharmadával leépítették a pszichiátriai osztályok számát, ami szintén szakemberek szélnek eresztésével járt, ami szintén ellátási kapacitások csökkentésével járt. 2010 után igyekeztünk valamit ezeken a károk on enyhíteni, éppen ezért indítottuk el az Új Széchenyiterv keretében a „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű pályázatot, amelynek része volt az pszichiátriai és addiktológiai rehabilitációs fejlesztések megvalósítása, illetőleg fekvő- és járóbetegellátást nyújtó intézményekben tudtak gondozóintézeteken túl fejlesztéseket végrehajtani. Ez kifejezetten erre a pszichiátriai célra hozzávetőlegesen 8 milliárd forintos pluszforrást jelentett, és a következő időszakban is szeretnénk összesen 11 milliárd forintot hasonló célokra, a pszichiátriai ellátás fejlesztésére fordítani, 6 milliárd forintot gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátásra, addiktológiai és mentálhigiénés ellátás fejlesztésére, míg 5 milliárd forintot az aktív fekvőbetegellátás fejlesztésére fordítani. A Délpesti Kórházban is - ahogy mondta - ilyen ellátás zajlik, és területi ellátási kötelezettséggel érintett a Merényi Gusztáv Kórház is. A telephelyén lévő, fejújított pszichiátriai osztályon a közelmú ltban 69 millió forintos fejlesztés történt, ennek keretében biztonságosabbá tették a kórház pszichiátriai osztályának zárt részlegét, gerontopszichiátriai részleget alakítottak ki, itt elkülönítik az idős betegeket, ezen túl megújult az épület tetőszerkez ete, kifestettek kórtermeket, vizesblokkot alakítottak ki, kicserélték a bútorzatot, és biztonsági kamerákat is felszereltek. Bízunk benne, hogy ez is javítja az ellátás színvonalát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)