Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Fagykárok Szabolcsban” címmel - ELNÖK:
2349 a nyugdíjasok közel 10 százaléka, 200 ezer fő. Mondanom sem kell, hogy az ő esetükben már csak pár száz forint pluszt jelent a nemzetgazdasági miniszter által büszkén bejelentett nyugdíjemelés. Nyilvánvaló, hogy az 1 százalék alatti nyugdíjemelés mind en, csak nem emelés. Miért nem gondolkodnak azon, hogyan lehetne a rászorultság szempontját érvényesíteni az éves nyugdíjemelések során, például differenciált, degresszív nyugdíjemeléssel? Megfontolhatná a kormány a nyugdíjak nem százalékban meghatározott emelését, hiszen például egy 1 százalékos emelés 100 ezer forintos nyugdíj esetében ezer forintot, míg 500 ezer forintos nyugdíj esetében 5 ezer forintot jelent. Végül adjanak választ arra is, hogy miért nem emelik a 2008 óta befagyasztott nyugdíjminimum ö sszegét. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Rétvári államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ez a kormá ny 2010ben azt vállalta, hogy meg fogja őrizni a nyugdíjak értékét, és ezt az ígéretét, ezt a vállalását messze túl is teljesítette, hiszen nemcsak megőrizte a nyugdíjak értékét, hanem azt az értéket, amit a szocialisták a 13. havi nyugdíj elvételével elv ettek a nyugdíjakból, azt a bő 8 százalékot, vissza is adta, hiszen minden év elején a tervezett infláció mértékével emeli meg a kormány a nyugdíjak összegét. Ugyanakkor év közben, mivel a gazdaság jobban teljesített, s az infláció is egyre inkább eltűnt, a pénzromlás szinte megszűnt Magyarországon, furcsa az a helyzet, hogy szinte nem létező vagy minimális pénzromlás mellett tartja a kormány a nyugdíjak vásárlóértékét. Éppen ezért az a 21,1 százalék, ami az elmúlt öthat évet átlagosan jellemezte a nyugdíj emelésben, az vásárlóértékben is 8,4 százalékot jelentett, mondjuk, 2011 és 2015 között. Ez körülbelül egyhavi összegének a tétele vagy százalékos aránya, így adta vissza a kormány a 13. havi egyhavi nyugdíj összegét a nyugdíjasoknak. S mindemellett a rezs icsökkentéssel pontosan az ön által említett legkisebb jövedelműeknek lettek a megélhetési terhei kisebbek, hiszen a víz, a gáz, az áramszámlák csökkentésével pontosan ők érezték leginkább ezt a segítséget. S most a legfontosabb élelmiszerek áfájának érz ékelhető mértékű csökkentésével már nemcsak a sertéshús, hanem a baromfi vagy - ahogy ön is mondta - más termékek, alapvető és legfontosabb termékek áfájának a csökkentésével pontosan az ön által is hivatkozott legkisebb nyugdíjú embereknek a legnagyobb se gítséget jelenti ez a csökkentés. (13.00) Az elmúlt öthat évben tehát megtettük, amit vállaltunk, nemcsak megőriztük, hanem növeltük a nyugdíjak értékét, és bízunk benne, hogy a kisnyugdíjúaknak pedig ez az áfacsökkentés további, érzékelhető segítséget je lent a korábbi rezsicsökkentések után. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Fagykárok Szabolcsban” címmel ELNÖK : Köszön öm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Legény Zsolt, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Fagykárok Szabolcsban” címmel. Mielőtt megadnám a szót Legény Zsolt képviselő úrnak, átadom az elnöklést Latorcai János alelnök úrn ak. Jó munkát kívánok! (Dr. Rétvári Bence tapsol.) (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)