Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 27. szerda (146. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP):
2269 Amiről még beszéltek problémaként, a kapcsolattartás a program üzemeltetőjével. Az önkormányzatoknál arról számoltak be, hogy a nem ASPs programnál, hanem amit korábban alkalmazott az önkormányzat, ha bármilyen probléma felvetődött, nem tudtak továbblépni a dolgozók, akkor az történt, hogy megvolt a telefonszám, ott a megfelelő szakember megválaszolta azt, hogy mi a tennivaló. Na, ez most egyáltalán nem így működik, most emailben írnak egy üzenetet, o tt pontosan leírják, hogy mi történt, majd valamikor kapnak egy választ szintén emailben, hogy mit kell csinálni. Tehát ennek a közvetlensége gyakorlatilag megszűnt. Ez is jóval nehezebbé teszi a munkájukat. Tehát erre az eddigi telefonos közvetlenségre n incs mód. Ezt azért mondom el a felszólalásomban, hátha odafigyelnek rá azok is, akik ezt a programot végre fogják hajtani majd, amennyiben a parlament ezt megszavazza, és akkor oda fognak figyelni rá, hogy nagyobb legyen a közvetlenség. Amiről még beszámo ltak, hogy gyakoriak voltak a programhibák, tehát sokkal gyakoriabbak voltak a programhibák, mint a korábban általuk működtetett rendszerrel kapcsolatban. Van még egy nagyon fontos dolog, amiről beszámoltak - és ez engem nagyon megdöbbentett , és azt hisz em, Rubovszky György képviselőtársam szólalt már föl ebben a témában. A tegnapi ötpárti egyeztetésen Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke arról beszélt, hogy azért is nagyon szükséges ennek a rendszernek a bevezetése, mivel az önkormányzatok rendsz eresen elmulasztják megtenni határidőre a pénzügyi bevallásaikat, ezért sok esetben kénytelenek bírságot kiszabni, és milyen jó, mert ez a rendszer nem fogja lehetővé tenni számukra, hogy kifussanak a határidőkből, ez megköveteli a határidők betartását. A dolgozók pontosan arról számoltak be, hogy ezzel a rendszerrel nem tudják betartani a határidőket, ezért a bírság ott lebeg a fejük fölött, mert egyszerűen képtelenek betartani ezeket a határidőket. Amennyiben ezt a rendszert alkalmazzák, ezeket a határidő ket nem tudják betartani. Tehát pontosan ellentmondani látszik a gyakorlati megvalósulása annak a célnak, amit tegnap az ötpárti egyeztetésen Dancsó József MÁKelnöktől hallottunk. Remélem, hogy ez is csak egy, a program gyermekcipőben járása miatti problé ma, de én azt gondolom, erre is oda kellene figyelni. Ezért lett volna nagyon jó, ha kaptunk volna egy részletes tájékoztatást még a vitát megelőzően, sőt legjobb lett volna az ötpárti egyeztetésen vagy azt megelőzően kapni gyakorlati tapasztalatokat arról , hogy hogyan is működik a száz kísérleti önkormányzatnál ez a program. Még egyetlenegy dologra hívták fel a figyelmemet. Itt már többször beszéltünk - én is beszéltem - a programok elsajátításáról, az oktatás rendszeréről. Arról számoltak be nekem a dolgo zók, hogy nagyon nehezen tanulható meg ez az alkalmazás, amit itt nekik tudniuk kell. Nehezen tanulható, nagyon bonyolult maga a rendszer, és ez külön meg fogja nehezíteni a működését. Én azt a következtetést vontam le ezekből, hogy ezt most hirtelen bevez etni ilyen rövid határidőn belül, adott esetben a rendszer összeomlásához is vezethet, a határidők sorozatos elmulasztásához, adott esetben sorozatos bírsághoz, amelyre nyilván majd oda kell figyelni a végrehajtási rendelet megalkotásánál, hogy megfelelő á tmeneti idő legyen az önkormányzatok számára, amelyben már a programok tökéletesen működnek, és a programok nem megnehezíteni fogják az önkormányzatok életét, hanem valóban segítséget fognak nyújtani. Az eddigi tapasztalatok a tesztüzemben a száz önkormányzatnál álláspontom szerint sajnos nem ezt mutatják. Nem véletlen az, hogy az önkormányzati szövetségek is egyként állnak ki amellett, hogy ellenezzék ennek a programnak a megvalósulását, hiszen egyelőr e úgy tűnik, hogy több nehézséggel és több problémával fog járni, mint amennyi ennek a hozadéka és a pozitívuma. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalások következnek. Rubovszky képviselő úr, KDN P, parancsoljon! DR. RUBOVSZKY GYÖRGY ( KDNP ):