Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 27. szerda (146. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR (MSZP):
2262 Tavaly tapasztalhattuk, hogy megint milyen hatékonyan megvédte az önkormányzatok at a kormány, amikor március 1jével tulajdonképpen a pénzbeli szociális ellátásokat egy az egyben eltörölte, és megadta azt az óriási lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy települési támogatásokat hozzanak létre. Addig, amíg az oktatás, az egészségügy te rületén egyfajta centralizációt tapasztalhatunk, addig itt teljes egészében magára hagyta az önkormányzatokat a kormányzat, egyfajta decentralizációs folyamat indult el, hogy oldják meg ezt az egyébként számukra nem is kötelező feladatot, azaz a nehéz, hát rányos helyzetben lévő emberek támogatását. Látjuk, hogy mi történik most a hulladékgazdálkodás területén. Egy hónapja létezik egy koordináló központ, ahova tulajdonképpen az önkormányzatok hulladéktársaságai már nem szedhetik be a lakosságtól a díjakat. E nnek a központnak kell, joga lesz majd beszedni a díjakat, és majd valamilyen rendszerben kárpótolja az önkormányzati hulladékgazdálkodással foglalkozó társulásokat. De hogy milyen elv alapján, hogyan, azt nem lehet tudni, hiszen ezt majd miniszteri rendel et fogja szabályozni, csak ez a miniszteri rendelet még nem jelent meg, bár egyébként már egy hónapja így kellene működnie. Tehát így védje meg a Fideszkormány az önkormányzatokat! Rátérve magára a javaslatra: valóban, az önkormányzatok számára az önkormá nyzatok feladatellátását támogató számítástechnikai, informatikai rendszerhez való csatlakozásról van szó. Magában ez a rendszer nem is lenne rossz, erről beszélt Hiszékeny képviselő, Gyüre képviselő. Maga az ASP rendszer mint olyan, nem jelenthet akkora p roblémát, sokkal inkább amiatt van a probléma, hogy ezt kötelezővé teszik az önkormányzatok számára. Miért kell ezt kötelezővé tenni az önkormányzatok számára? Ha ezt kötelezővé kívánják tenni, akkor persze adódik a kérdés, hogy miért akarják kötelezővé te nni. Igen, azt hiszem, erről Ikotity képviselő úr beszélt, mi is azt látjuk, hogy valóban 2016 februárjában megjelent egy 12 oldalas tanulmány. El is hoztam, „Hatékony helyi közigazgatás - stratégiai elemzés”, ez a címe, amit sem a Belügyminisztérium, sem a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem vállalt a nevére, mert mégiscsak az önkormányzat autonómiáját csökkentő tézisek, tételek fogalmazódnak meg benne. És valóban, ennek a stratégiai elemzésnek, amely nem publikus, a 2.2. pontja azt mondja, hogy „A kö zponti ASP biztosítja, hogy az önkormányzatok szoros kontroll alatt működjenek. Az ASP a kormány igényeinek és megrendelése alapján készül, teljes mértékben a kormány felügyelete alatt, így közvetlenül bármilyen mélységű adat lekérhető belőle az önkormányz atok” - itt a lényeg: - „beleegyezése és jóváhagyása nélkül.” Elég hosszú az anyag, nyilván nem kívánom részletezni és felolvasni. „Fontos, minden eszközzel tagadni kell azt a nyilvánvaló lehetőséget, hogy a központilag üzemeltetett adatbázis lehetőséget b iztosít a közvetlen kontrollra, és az ASPszerződések megkötése idején a polgármestereknek ne legyen tudomásuk a bevezetés következő fázisáról, azaz a hivatali kiszervezési célokról.” Mert igen, a következő lépés valóban az, hogy először van egy kontroll, ez a kiadvány tartalmazza, a kontroll után majd következhet a kötelező ellenjegyzése az önkormányzatoknak, amikor aztán már végképp semmilyen hatáskörük nincs a döntéshozatalban az önkormányzatoknak, és a legvégén, amikor teljesen felépül a rendszer, tulaj donképpen nincs is szükség az önkormányzatokra, legfeljebb a következő, helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításánál, amit a parlamentben fogunk tenni, azt javaslom, adjanak majd egy kulcsot az önkormányzatoknak, hogy bezárhassák őket. Tulajdonképpe n akkor majd mindent központilag kell elintézni és mindent központilag kell felügyelni. Két dolog, ami a sarkalatosságra és az egyeztetésekre vonatkozik. Azzal nem értünk egyet, amit Répássy képviselő úr megfogalmazott, vagyis hogy történetesen ez egy tech nikai módosítás, és nem igazán kell hogy ez a törvény sarkalatos legyen. Úgy látjuk, hogy ez a mostani javaslat azt az alapfelállást, miszerint az Mötv. rendeletalkotásra felhatalmazást adó rendelkezései mind sarkalatosak, teljesen megbontja. Azt mondja, a z indoklás szerint így van, hogy az ASPhez kapcsolódó szabályok nem érintenek ilyenfajta rendelkezéseket. Ezt mi nem így gondoljuk. Ugyanis az önkormányzat tulajdonába tartozó vagyonelemekről egyfajta nyilvántartást kell vezetni, ez