Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 27. szerda (146. szám) - Egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZATMÁRY KRISTÓF
2241 De néhány hete tárgyalta az Országgyűlés - mint említettem - a diákszövetkezetekkel kapcsolatos törvénym ódosítást. Ennek a lényege az volt, hogy hogyan lehet diákszövetkezeten keresztül a szakmai gyakorlat feltételeit biztosítani, hiszen egyrészt a probléma az iskolaszövetkezeteknél alapvetően abban állt, hogy hiába tudták a szakmai gyakorlatot a diákszövetk ezeti munkán keresztül elvégezni, mivel jogviszony alapvetően nem állt fönn a szakképzőhely, illetve egész pontosan a munkahely és az egyetem között a diákszövetkezetek beiktatása végett, ezért hiába dolgoztak ugyanolyan feltételekkel diákszövetkezeten belül, nem tudták elismertetni az iskolaszövetkezet keretében végzett szakmai gyakorlatot. Ennek a törvényi feltételeit sikerült néhány hete biztosítani. Ez nagyon lényeges egyébként a nyári időszakban, amikor nagyon sok egyetemi hallgató fogja a szakmai g yakorlatát elvégezni. Az előttünk lévő törvényjavaslatról összefoglalva annyit tudnék mondani, hogy alapvetően végre a helyére teszi a diákszövetkezetek keretében történő munkavégzést. A javaslat módosításának lényege, hogy a munka törvénykönyve alól lé nyegében a szövetkezeti törvény alá helyezi át a diákszövetkezet keretében történő munkavégzést, teszi ezt egyébként úgy, hogy az európai uniós irányelvekkel is összhangba hozza a szabályozást. Erre egyébként azért van nagy szükség, hogy megszűnjenek azok az értelmezési zavarokból keletkező, gyakorlati problémák, amelyek arra vezethetők vissza, hogy a diákmunka is a munka törvénykönyvében volt szabályozva. Ennek eredményeképpen egyébként a szabályozás Mt. alóli kikerülésével a diákok a jövőben nem munkaváll alónak minősülnek majd, hanem a polgári törvénykönyv által részletesen szabályozott szövetkezeti tagok, akik a személyes közreműködés jogintézménye keretein belül tevékenykednek majd. A javaslat alapján a személyes közreműködés lehetséges módját a szövetke zet alapszabályában kell majd meghatározni, mivel a hallgató a továbbiakban már nem munkaviszony keretében dolgozik majd, hanem a megbízó által rábízott feladatokat fogja ellátni, de egyébként a munka törvénykönyve rendelkezései által biztosított jogok tel jes mértékben átvezetődnek a javaslat által a Ptk.s jogviszony keretébe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben a szövetkezet és a hallgató között nem egy keretmegállapodás fog létrejönni, hanem egy tagsági megállapodás keretében tudja a munkát vég ezni. A javaslat új elemként az iskolaszövetkezetek rendeltetésének megfelelően oktatási célt szolgáló közösségi alap létrehozását is előírja, amely fel nem osztható szövetkezeti vagyonnak minősül majd a jövőben. A javaslat egyébként az Európai Tanács 1435 /2003as európai rendeletéhez igazodóan az európai szövetkezet statútumáról szóló szabályozás a nyereség felosztásáról is rendelkezik. Ezen szabályozás alapja az, hogy a szövetkezet meghatározott szabályok mentén segítse elő tagjai előmenetelét, ezért éves nettó árbevételének 85 százalékát a tagok között, vagyis a diákok között kell felosztania. Minderre tekintettel módosulnak a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések is, amelyek értelmében az ellenőrzés továbbra is természetesen kiterjed majd az iskolaszövetkezetre és a szolgáltatás fogadójára is. Végezetül: az adózással kapcsolatban a javaslat előírja, hogy az iskolaszövetkezeteknek az új tagsági megállapodás megkötése napján be kell jelenteniük a szövetkezet adószámát, valamint az iskol aszövetkezeti tag adóazonosítóját, tbazonosítóját és diákigazolványszámát is. Összességében a javaslatról elmondható, hogy a javaslat az iskolaszövetkezetek rendeltetésének figyelembevételével, valamint a szövetkezetekre vonatkozó alapelvekkel összhangba n szabályozza az egyes tagok személyes közreműködésének módját a Ptk. rendelkezéseivel összhangban. A javaslat természetesen figyelembe veszi az iskolaszövetkezetek feladataival összefüggő oktatási, képzési tevékenységet is, amely hozzájárul a tagoknak a m unkaerőpiaci környezetbe való könnyebb beilleszkedéséhez.