Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK:
2134 rendszerből hiányzó százmilliárdoknak. Bár tudjuk, hogy a haverok érdeke és az extraprofitja sokkal előrébb való, csak az a baj, hogy a hűbéresek mészárszékén a szegény vidéki lakosság képezi a birkák szerepét, őket nézik birkáknak. Természetesen nem akarjuk eltagadni, hogy a vidéki kis kórházak, mint amilyen például a Somogy megyei Marcaliban található városi k órház elsorvasztása mellett azért történtek jelentős beruházások is. Ilyen például a kaposvári megyei kórház vagy éppen a lakóhelyemen, Barcson felépített kistérségi járóbetegellátó központ. De mindez nem feledteti, hogy a csillogó új épületekben szintén nem esik jól a szakorvosokra való hosszas várakozás vagy éppen a műtétekre való várakozás. Elfogadhatatlan, amikor például azt mondják a betegnek, hogy akkor tudják megműteni a gerincsérvét, amikor már majd feketedik a lába. Legutóbb például Csurgón hallo ttam ezt egy köztéri lakossági fogadóórámon. Tudjuk, hogy itt Somogyban nagyon maradiak vagyunk, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, de azért csak nem lehet elfelejteni, hogy a megyében jellemző alig 100 ezer forintos átlagnyugdíjakból és az országos á tlagfizetéseknek a 80 százalékából, már ha van rendes munka és nem közmunka jut, akkor bizony igen nehéz helyzetben van az az átlagpolgár, aki meg akar felelni az egészségtudatos életmód elvárásainak. Kérem mindezek figyelembevételét és a költségvetésné l a jobbikos javaslatok meghallgatását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most kettőperces felszólalások következnek. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZPkép viselőcsoport. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt látom, hogy Banai Benő államtitkár úr kellő politikai elfogultsággal kezeli az adatokat. Szívesen beszél a 200510 közötti GDP alakulásáról. Beszélhet arról is, hogy 20022005 között 17 száza lékos mértékű növekedés volt, és akkor a nyolc évről is beszélhet, hogy összességében hogy nézett ki. Na, csak azért mondom, hogy ne olyan kiragadásokat tegyen, amelyeket pillanatok alatt meg lehet cáfolni. Úgy, ahogy Józsa képviselőtársam mondta, az ön re putációját nem felfelé emeli és röpíti mindaz, amit csinál a számok bűvöletében. Tudja, bérfejlesztésekről beszél itt 2017et érintően. Nézze meg, mit csináltak az elmúlt esztendőben az egészségügyben az alapbér növelését érintően! Semmit. Nézze meg, hogy mit csináltak 201014 között! Megmondom önnek, hogyha nem tudja, megmondom: 19 ezer forintos növekedést tettek ebben a négy évben, miközben abban a nyolc évben meg 51 ezer forintos növekedés volt, annak az első négy évében 36 ezer forint. Tudja, önnek tudn ia kell, ha azt a 36 ezer forintot átszámolja mai értékre, akkor az 67 ezer forintot jelent. Na, akkor szólaljon meg, ha 67 ezer forintnál nagyobb mértékű bérfejlesztést csinálnak majd az egészségügyben egy négyéves ciklus alatt, és akkor mondja az érveket úgy, mintha azok helyén lévőek lennének és helytállóak lennének! Tudja, akkor beszéljen róla, hogyha majd az Európai Unió szintjén a növekvő, a GDP arányaiban növekvő mértékű egészségügybe történő invesztíció mellett Magyarországon nem csökkenni fog ennek az invesztíciónak a mértéke. Tudja, akkor beszéljen róla, ha 2015ben, amiről nem szívesen beszélnek, a 2000 főt majdhogynem elérő azoknak a száma, akik hatósági bizonyítványt kaptak annak érdekében, hogy külföldön munkalehetőségre tegyenek szert. És tudj a, ezeknek az embereknek közel a fele a 2535 éves korosztályba tartozó. Na szóval, ha ezekre tud majd korrekt, tisztességes válaszokat adni, akkor szívesen hallgatom az okfejtéseit. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.) (18.10) ELNÖK :