Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 26. kedd (145. szám) - A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről című politikai vita - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
2131 De ugyanúgy hiányzik F arkas Félix is, aki nagyon fontos pozíciót tölt be és roma érdekképviseletet lát el, mert azt gondolom, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról fontos lenne megvilágítani a magyarországi romák egészségügyi helyzetét is. Ezért tehát kénytelen vagyok én, ellenzéki képviselőként néhány gondolatot mondani, hogy milyen a magyarországi romák egészségügyi helyzete, és milyen esélyeik vannak arra, hogy igazán túl tudják élni azt a kaotikus állapotot, amit egyébként az egészségügy önhibáján kívül előidéz. An nál jobban előidézi a kormánypárti politika azt az egészségügyi kálváriát, amit láthatunk, mert akár a kórházak állapotáról, akár az orvoselvándorlásról, akár a szakápolók elvándorlásáról van szó, mindegyik, azt gondolom, politikai kérdés, hogy ne történje n meg, és nem nagyon látjuk azt, hogy ebben valami is változna. Visszatérve néhány gondolattal a romaügyre. Azt gondolom, hogy amikor különböző statisztákat említenek, akkor elfelejtik azt mondani, hogy van olyan veszélyeztetett népcsoport, mint a magyaror szági romák, akik közel egymillióan vannak most már Magyarországon, és minden második embernek lassan nem lesz tbje, tehát nem lesz társadalombiztosítási ellátása. Én azt kérdezném államtitkár úrtól, a kormány képviselőjétől, hogy mit tesznek annak érdeké ben, hogy a magyarországi romák azon földrajzi térségben, ahol halmozottan hátrányos helyzetűek egyébként nemcsak a romák, hanem a szegény emberek is, mit tesznek annak érdekében, hogy ezt a helyzetet tudják kezelni, mert én azt látom, hogy erre nincsen se mmilyen gyógyír, hogy azok az emberek, akik egyébként ilyen helyzetbe kerültek, önhibájukon kívül legtöbb esetben, valamilyen gyógyírt kapjanak, és olyan egészségügyi ellátást, amivel egyébként túl tudják élni azt a betegséget, amibe belekerültek. A kö vetkező pedig, hogy én azt gondolom, nagyon fontos azt is elmondani, hogy elfogadott a kormány egy romaintegrációs cselekvési tervet, ebben benne van az öt pont között az egészségügyi program. Nem látom, hogy az egészségügyi programban a prevenció érvényes ülne, semmilyen szinten nem látom. Mert azokat a közalapítványokat, amelyek voltak az önök által nagyon sokszor említett 2010 előtti időszakban, azokat a közalapítványokat megszüntették, ahonnan a prevenciós programokat le lehetett hívni, és lehetett olyan pályázati programokat elindítani, akár a roma nemzetiségi önkormányzatoknak, akár a roma civil szervezeteknek, amelyből a prevencióra tudtak költeni. Ma nem láthatjuk azt, hogy a romakörökben hogy lehetne azt a helyzetet kezelni, ami az egészségügy terüle tén van. Azt látjuk, hogy azzal a tendenciával, hogy megszüntették ezeket a forráslehívási lehetőségeket, elsősorban a közalapítványokon keresztül, azzal azt idézték elő, hogy a magyarországi romák élethelyezte rohamosan csökkent. Ugye ismerik a statisztik át, nem kell önöknek nekem azt elmondani, hogy mi a statisztikai adat. Az átlag magyar ember 72 éves kort él meg, míg ez a magyarországi romáknál a legutolsó, a Magyar Tudományos Akadémia kutatása alapján ez 5560 év között van. Tehát 1012 évvel előbb hal nak meg a romák Magyarországon, mint a nem romák. Azt gondolom, mindenképpen figyelemfelkeltő ez az egyetlen statisztikai adat, ezzel a kérdéssel tehát a kormánynak kell foglalkozni, ha mindenki egyformán számít ebben az országban, akkor nem lehet kérdés, hogy ebben az ügyben valamit tenni kell, és nem lehet az sem kérdés, hogy ma csak azért, mert valaki valahova születik, 12 évvel előbb haljon meg, mint a másik társa, aki nem romaként éli meg a hétköznapjait. Ezért tehát a kormánynak van mit tennie a romai ntegrációs kérdésben, van mit tennie az esélyegyenlőség érdekében, mert azt gondolom, hogy ebben a kérdésben, ha nem lesznek olyan pontok, amelyek megnyugtatják a magyarországi romákat, akkor nem lehet a többi kérdésben is komplexitásában azt látni, hogy M agyarországon az integráció elindult. Mert az egészségügyi állapot romlása egy folyamat kérdése. A legtöbb esetben azért van, mert nincsen lakhatási helyzetmegoldása, többnyire nincsen foglalkoztatási kérdés, és ezért vannak a depresszív betegségek, ezért vannak az érszűkületek, és ezért vannak a daganatos betegségek, amelyet nagyon nehezen tudnak a romatársadalmon belül kezelni, és nemcsak azért, mert kulturális másság jegyében van ez, és nem mernek orvoshoz menni, és nem akarnak sokszor - ez a tendencia, amit sokszor mondanak , hanem azért van ez, mert igazán az az orvosi alapellátás, ami egyébként