Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 25. hétfő (144. szám) - Az igazságügyi szakértőkről szóló törvényjavaslathoz benyújtott jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2005 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, tisztelt Országgyűlés, az államtitkár urat, hogy kíváne most szólni. (Dr. Völner Pál: Nem.) Jelzi, hogy nem. Ebben az esetben, tisztelt Országgyűlés, most képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Első, normál szót kérő felszólalóké nt Staudt Gábor képviselő urat illeti a szó, Jobbik. Parancsoljon! DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azért végigmennék ezeken a módosító javaslatokon, hogy legalább az államtitkár urat arra kötelezzem, hogy utoljá ra hallgassa meg ezeket. Ha később ebből probléma lenne, és visszakerül az Országgyűlés elé a javaslat, mert attól tartok, hogy ezekből azért lesznek gondok, akkor legalább emlékezzen rá, hogy mi ezekre felhívtuk a figyelmet. Higgye el, tényleg a lehető le gjobb szándékkal teszem. Azt is el kell mondanom, ezt a bizottságban is megtettem, így az államtitkár úrnak ez nem lesz újdonság, viszont ha a parlament plenáris üléséről beszélünk, illetve erről jegyzőkönyv is készül, akkor hadd erősítsem meg, hogy nem az zal van gond, hogy hozzányúlnak a rendszerhez. Hozzá kellett nyúlni, mindenki elismerte, hogy az igazságügyi szakértői rendszer felülvizsgálatra, átalakításra szorul, de ez ne jelentse azt, hogy a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket. Ne jelentse azt, ho gy nem egy életképes rendszert fogunk felépíteni, és ne jelentse azt, hogy az egész rendszer a minisztertől és ez alapján a kormányzattól függ, és nemcsak financiálisan sok esetben, hanem a kinevezéseken keresztül is. Mert az egyik módosító javaslat pont e rre vonatkozott. A Törvényalkotási bizottság előtt már csak arra tettem javaslatot, hogy legalább a kamara elnökét ne miniszteri hozzájárulással lehessen kinevezni, ha már a főtitkárt igen. Ebben a javaslatban, amely holnap elfogadásra fog kerülni, mert ne m kétharmados a törvény, az van, hogy a főtitkárt és magát az elnököt is meg lehet választani, de miniszteri jóváhagyás kell ahhoz, hogy betölthesse a pozícióját. Legalább a kamara elnöke legyen szabadon megválasztható ember, ha már önkormányzatról, önkorm ányzatiságról vagy önigazgatásról beszélünk az igazságügyi szakértőknél, tehát legalább a kamara elnöke legyen olyan, aki ebben az esetben nem a miniszterhez van kötve. Annál is inkább így van ez, hiszen nemcsak hogy a főtitkár személyéhez és kinevezéséhez kell hozzájárulás, hanem a közgyűlés vagy az elnökség minden gazdasági kihatással járó döntését a főtitkárnak kell jóváhagynia. A mai világban pedig nagyon kevés olyan döntés van, amelyre akármilyen módon vagy szempontból ne lehetne azt mondani, hogy gazd asági kihatással járna. Tehát azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen mindenhez a főtitkár hozzájárulása fog kelleni. Aztán próbáltam elérni a Törvényalkotási bizottság előtt a képzettségi követelmények módosítását is. Ha már a főtitkárnak elég vaskos képze ttségi követelményeket írnak elő, az is felmerült sokunkban az ellenzéki szektorban, hogy nem esetleg valakire próbáljáke kiírni ezt a pozíciót. Mert ilyet nem tapasztaltunk az elmúlt hat évben nyilvánvalóan. De azt mondtam, hogy jó, rendben van, legyen j ogász, bár sok esetben - és ezt jogászként mondom - nemcsak az tud egy főtitkári posztot megfelelően ellátni, aki feltétlenül jogi végzettséggel rendelkezik. Az Igazságügyi bizottság előtt volt egy ilyen javaslatom, amely a jogászi kritériumot is kihúzta volna. De jól van, itt már ehhez sem ragaszkodtam, csak legalább azt az előírást szerettem volna módosítani, hogy nyolc év közigazgatási gyakorlat, amelyből legalább öt vezetői jogviszony. Ezt öt év közigazgatási gyakorlatra javasoltam volna levenni, ami szintén elég szigorú kategória, mert nem elég az, hogy valaki jogászként, ügyvédként, ügyészként, bíróként dolgozott, mondjuk, a fél életén keresztül, még ő sem tölthetné be ezt a pozíciót. De a közigazgatási gyakorlatot legalább öt évre le kellene venni, nem pedig nyolc évet előírni, amiből öt év vezetői gyakorlat kellett volna. De ezt sem fogadta el a Törvényalkotási bizottság és a kormány.