Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 25. hétfő (144. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Anya, apa, gyerekek, Európai polgári kezdeményezés a házasság és a család védelmében” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1929 legfontosabb keretei a család és a nemzet.” Az Alaptörvény L. cikke külön is kiemeli, hogy: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.” Valóban, a család társadalmunk alapegysége, az a gerinc, ami ha erős, akkor ennek erejéből tov ábbi közösségek épülnek, és végül is maga a nemzet az, ami az erős családok összességéből kirajzolódik. Az Európai Unióban időről időre olyan újabb közösségi jogszabályok kerülnek elfogadásra, amelyek utalást tesznek a házasságra és a családra. Azonban egy re inkább megfigyelhető az eltérés ezen házasság- és családdefiníciók és a nemzeti meghatározások között. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Bizottsághoz 2015. október 15én nyújtották be, majd az december 11én regisztrálta, az apa, anya, gyerekek - ház asság és családvédő európai polgári kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Európai Unió jogszabályaiban olyan házasság- és családdefiníciót használjanak, amivel minden tagállam egyetért. A házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család házasságon és /vagy leszármazáson alapul. Ezek azok a minden tagállam által elfogadott definíciók, amelyeket a kezdeményezésen keresztül az uniós állampolgárok is támogathatnak. A kezdeményezés tiszteletben tartja az EU alapjogi chartájának 9. cikkét, amely a házasság é s a család definícióját a tagállamok hatáskörébe utalja. Az európai polgári kezdeményezésekről szóló EUrendelet szerint 12 hónap áll a szervezők rendelkezésére legalább 1 millió aláírás összegyűjtésére, legalább 7 uniós tagállamban. Az aláírásgyűjté s 2017. április 3án ér véget. Magyarországnak és Európának egyaránt nagy szüksége van arra, hogy erős családok alkossák a nemzetet, illetve az európai nemzeteket. Különösen igaz ez a mai időkben, amikor Európában erodálódik a család intézménye, és egyben az európai kultúrától idegen népcsoportok áramlanak kontinensünkre, ahol a család erős köteléket jelent. Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy mit tesz a kormány a családok védelmének érdekében, és hogyan tudja erősíteni a család fontosságának gondo latát Európában. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtit kár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azok az európai politikusok, akik hisznek az európai emberekben, az európai emberek jövőjében, teljesítmé nyében, azok a családpolitikában látják a demográfiai helyzetből való kilábalás útját Európán belül. Akik pedig nem hisznek benne, azok a betelepítésben, bevándorlásban, emberek szervezett beszállításában látják Európa jövőjét. Mi azok közé tartozunk, akik hisznek az európai emberekben, éppen ezért inkább támogatjuk a családpolitikai intézkedéseket, mintsem az eléggé magas költséggel járó európai betelepítéseket, amit itthon elsősorban a baloldal hangoztat. Az Alaptörvény L. cikke is rögzíti, hogy Magyarors zág védi a házasság intézményét mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülőgyermek viszony. Pontosan öt e sztendővel ezelőtt írta alá a köztársasági elnök az Alaptörvénynek ezt a szövegét. Leszögezi még az Alaptörvény, hogy az élet is védelmet élvez, és ez a védelem a fogantatástól kezdve illeti meg a magzati életet is. Nemcsak az Alaptörvény, de a családok vé delméről szóló sarkalatos törvényünk is egyértelműen fogalmaz, idézem: „A család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása, a társadalom alapegységeként a család a nemzet fennmaradásának biztosítéka. A családban történő nevelkedés biztonságosabb minden más lehetőséghez képest. A család létrejöttének biztos alapja a házasság, amely az egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség, ezért az mindenkor megkülönböztetett megbecsülést érdemel. A gyermekek születése és a családok