Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 13. szerda (142. szám) - A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1751 Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat természetesen több elemében is előremutató, azzal együtt, hogy még az NVI elnökének a javaslatait sem vette figyelembe. Természetesen igaz az is, amit az imént elmon dott a jobbikos vezérszónok, nyilvánvaló, hogy az aláírásgyűjtéseknél azt a helyzetet kell figyelembe venni, hogy a parlamenti választásoktól eltérően a népszavazás intézménye nem elsősorban a pártoknak van fenntartva, hanem egy olyan intézmény, amelyre al kalmilag szerveződő állampolgári közösségek, civil szervezetek is jogot kapnak. Tehát amikor ennek az intézménynek a korrekciójáról van szó, amikor arról van szó, hogy a népszavazás intézményét hogyan lehetne élővé tenni, akkor nem elsősorban a parlamenti pártokra kell gondolni, hanem azokra az állampolgári közösségekre, amelyek egyegy döntés, egyegy sérelem, egyegy állampolgári javaslat kapcsán próbálnak tömegtámogatást szerezni. Ami a javaslatot illeti: miután meglehetősen szűk körre vonatkozik, tehát vélhetően csak a február végi szégyen eltussolására irányuló szándék érhető benne tetten, két konkrét módosítási javaslatot említenék meg. Az egyik az, hogy a történet akkor korrekt, ha az államfőnek, de főként a kormánynak nemcsak a moratórium kihirdetése után, de már a gyűjtés időtartama alatt sincs lehetősége a trükközésre. Tudom, hogy önöknek nagy kedvük van az ilyen heccekre, de ez akkor lesz korrekt szabályozás, ha az aláírásgyűjtés megkezdését követően ugyanabban a tárgykörben a kormány, illetve a kö ztársasági elnök nem hirdethet népszavazást. A másik pedig az, hogy a javaslat szerint a moratórium kihirdetése igenis egy érdemi döntés a Nemzeti Választási Bizottság részéről. Éppen azért, mert itt egy érdemi döntésről van szó, a törvényjavaslat akkor fe lel meg az alkotmányossági követelményeknek, ha a jogorvoslati jogot biztosítja. Magyarul, az NVBnek a moratórium kihirdetésére vonatkozó határozatával szemben a jogorvoslatot biztosítani kell, egyebekben alaptörvényellenes lesz maga a népszavazási törvén y. A népszavazás törvényi szabályozásával nem pusztán az a gond, amit a meglehetősen szürreális blokkolóórás jelenetek bemutattak, és amivel kapcsolatban Pálffy Ilona már egy évvel ezelőtt - ahogy Dúró képviselőtársam az előbb felemlítette - már szinte köv etelte az igazságügyi tárcától, hogy lépjen. Önök ezt nem tették meg. Itt is elszámolással tartozik az államtitkár, hogy az elmúlt egy évben az igazságügyi tárca miért késlekedett, amikor az NVI elnöke világosan jelezte, hogy milyen problémák vannak. De ko rántsem csak ez a probléma. Az LMP összehívott egy ötpárti egyeztetést az NVIbotrány után, amit a Magyar Szocialista Párt számomra rejtélyes okból bojkottált. Azon az egyeztetésen terítékre kerültek mindazok az elemek, amelyek az állampolgárokat ma megfos ztják attól az érdemi jogtól, hogy az akaratukat ténylegesen tudják közvetíteni, közvetlenül tudják a közfontosságú döntések sorsát befolyásolni. Miről van szó? Ezen az egyeztetésen fölmerült, hogy a helyi népszavazások esetében teljesen indokolatlan szigo rúbb szabályokat alkalmazni, mint az országos népszavazásnál, a kezdeményezési küszöböt is le kell szállítani 5, illetve 15 százalékra a helyi rendeletben meghatározott módon. A demokrácia egész egyszerűen akkor lesz átélhető, ha az emberek minél könnyebbe n kapnak beleszólási jogot, hogy az általuk leginkább átélhető és átlátható lakókörnyezet döntéseit érdemben tudják befolyásolni. Ezért kell a helyi népszavazás intézményét megkönnyíteni. Kezdeményeztük továbbá azt is, hogy a népi kezdeményezés intézményét állítsák vissza a jogaiba. Szintén arra kell utalnom, hogy a magyar demokrácia, de nyugodtan lehet tágabb értelemben is beszélni, hogy a hagyományos XX. századi demokráciák alapvető legitimációs problémái pontosan abból fakadnak, hogy ma már folyamatos te kintélyvesztést szenvednek el ezek az intézmények, ha az emberek nem tudják napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra átélni azt, hogy azok a döntések, amelyek a fejük felett születnek, nem nélkülük születnek. Elemi érdeke minden demokráciának, hogy az állampolgárok közvetlen részvételét lehetővé tevő intézményeket megkönnyítse, illetve ezek hatékonyságát növelje. Azért van szükség a népi kezdeményezésre is, hogy az emberek lássák azt, hogy az ő akaratuknak megfelelően akár még a parlamenti napirend is a lakítható. Ezen túlmenően pedig az LMP javaslatot tett arra, hogy ha már hozzányúlunk a