Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
1651 Tudja, képviselő úr, az összes olyan felfüggesztés és az összes olyan vita, amely ma, a pénzügyi zárás időszakában a magyar kormány és az Európai Bizottság között van, nagyrészt vi sszavezethető arra a rossz megállapodásra, amelyet önök 2006ban és 2007ben szentesítettek az Európai Bizottsággal. Amikor 2010ben, 2010 tavaszán a jelenlegi kormányzat átvette a mandátumát, akkor felmértük, hogyan állunk az európai uniós források tekint etében: a 8600 milliárd forintos kerethez képest nagyjából 800 milliárd forintot fizettek ki három év alatt a vállalkozásoknak úgy, hogy közben a források 75 százalékát már lekötötték különböző pályázatokban. Ez azt jelentette, hogy nem volt érdemi lehetős ége a kormánynak arra, hogy olyan fejlesztéspolitikát működtessen Magyarországon, ami valóban segíti a vállalkozásokat a válságból való kilábalásban, ami valóban segíti a vállalkozásokat abban, hogy a válságot követően megállítsák a munkahelyek megszűnését és ezt visszafordítsák. 2010ben kompromisszumot kellett kötnünk. A 2010es kompromisszum arról szólt, hogy vállaljuke azt Magyarországon, hogy az utolsó centig hazahozzuk úgy az európai uniós forrásokat, hogy olyan lovon ültünk, amelyben az MSZPn kívül senki nem hitt, sem a magyar vállalkozások, sem a civil szervezetek, sem a gazdaság különböző képviselői, és azt mondtuk, hogy 2015 végéig, ameddig azt a pénzügyi ciklust le nem zárjuk, azt garantáljuk, hogy minden eurócentet hazahozunk Magyarországra. Ez t nemhogy 2010ben, 201112ben nem hitték el, még 2015 elején is az MSZP képviselői azt mondták, hogy Magyarország több száz milliárd forintot fog elbukni a neki járó keretből, mert egy olyan fejlesztéspolitikai intézményrendszer van Magyarországon, amely alkalmatlan arra, hogy a teljes forráskeretet lehívja. Ezzel szemben Magyarország 108 százalékon zárta a kerethez képest a forráslehívást, a lengyelek 101 százalékon, a csehek, a szlovákok 90 és 95 százalék között, Románia és Bulgária pedig 75, illetve ny olcvanegynéhány százalékon. Tehát azt gondolom, azt a munkát, amit önök elrontottak, ez a kormány megpróbálta valamilyen szinten döntetlenre hozni, és ennek köszönhetően beszélünk arról, hogy 8600 milliárd forintot hazahoztunk Magyarországra. Tudja, képvis elő úr, az a kérdés, amit még Józsa képviselőtársa felvetett, azért is egy érdekes történet, mert az a vita, amit aszfaltkeverővitaként ismerünk Magyarországon, visszavezethető egy 2007es döntésre, méghozzá arra a döntésre, amelyet ugyancsak önök hoztak, és amely szerint ott, ahol utat építenek és aszfaltot használnak fel, az európai uniós szabványok szerint a megfelelő távolságon belül kell lennie az útépítés helyszínének az aszfaltkeverő telepektől. Ez egy olyan intézkedés volt, ami, azt gondoljuk, nem volt helytelen, mert valóban az európai uniós szabványok betartására így lehetett garanciákat adni. Azonban ennek köszönhetően állt elő egy olyan rendszer, hogy hét évig az Európai Bizottság elfogadta ezt a rendszert, hét évig az Európai Bizottság évről év re kiadta a kóserpecsétet arra, hogy jól működik ez a rendszer, majd a pénzügyi zárás évében, amikor az Európai Bizottságot is elég komoly pénzügyi, kiadási nehézségek érik, akkor azt mondta, hogy ez nem helyes. Mi pedig azért szálltunk velük vitába, mert azt gondoljuk, hogy a forrásfelhasználás felelőssége valóban közös felelőssége minden tagállami kormánynak és az Európai Bizottságnak egyaránt. Azt gondolom, az, hogy ezt a vitát anélkül tudtuk lezárni, hogy pénzügyi érdeksérelem érte volna Magyarországot, ez igenis fontos eredmény. És tudja, képviselő úr, azt sem tudom hova tenni, amikor önök arról beszélnek, hogy az a közel egymillió ember, aki az államnak dolgozik, nem rendelkezik azzal a szaktudással, ami a pályázati értékeléshez szükséges. Ez alapján s zegénységi bizonyítványt állítanak ki az egyetemi alkalmazottakról, szegénységi bizonyítványt állítanak ki az önkormányzati alkalmazottakról, szegénységi bizonyítványt állítanak ki az állami cégek dolgozóiról. (Dr. Józsa István: Ezt mi nem mondtuk!) Mi azt gondoljuk, hogy ezek az emberek rendelkeznek ezzel a szaktudással. (Gúr Nándor: Ezt te mondod, nem mi!) Csak azért, hogy ne csak az MSZP által felütött labdákat kezdjem el leütni, engedjék meg, hogy áttérjek a Jobbik által felvetettekre! A képviselő úr so k kérdést szóba hozott, azonban egyetlenegy konkrétumról nem beszélt: arról a törvényjavaslatról, amelynek a vitáján ma itt állunk. Beszélt