Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 12. kedd (141. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1599 csupán a politikai haszonszerzés szándéka, hanem egy másik, még fontosabb elvi, sőt sorskérdést veszélyeztet. Most ez a helyzet. Bármilyen fontos életmódbeli kérdés és az amögött álló alapvetés másodlagos annak hazai és nemzetközi súlyához és jelentőségé hez képest, amit a tömeges bevándorlás Magyarország és az európai kontinens egésze számára jelent. A kormány által kezdeményezett, bevándorlási kvótáról szóló népszavazás olyan sorskérdés, amely évtizedekre határozza meg, hogy Magyarországon nekünk és az u tánunk jövőknek kikkel kell együtt élniük; meg tudjáke kímélni Magyarországot a párhuzamos társadalmak kialakulásától; meg tudjuke védeni a magyar kultúrát és a magyar politikai nemzethez tartozó őshonos nemzetiségeink kultúráját. Ehhez képest annak a je lentősége, hogy vasárnap csak kis boltokban lehet vásárolni vagy nagyobbakban is, lényegtelen. Lehet hát majd most nagyobbakban is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Lukács Zoltán képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! A kormány ebben az ügyben fülétfarkát behúzva vonult vissza. A kormány ebben az ügyben kapitulált, meghajlott az emberek akarata és ereje előtt. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen hazug szólamok azok, amikor önök arról beszélnek, hogy tulajdonképpen csak meghallották az emberek hangját. Az emberek már kezdetben sem értettek egyet ezzel a törvénnyel. És hogyha mi nem visszük végig azt a népszavazási kezdeményezést, amit önök és az önök pártkatonái a Nemzeti Választási Bizottságban és a Nemzeti Választási Irodában megpróbáltak mind en módon megakadályozni, akkor ennek a kormánynak esze ágában nem lett volna ezt visszavonni. Most azért vonta vissza, mert mint általában a despotikus hatalmak, mint általában a despoták, nem mernek szembesülni az emberek ítéletével, ezért inkább, ha átme netileg is, de elmenekülnek ez elől. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) (10.20) Pedig mindent megtettek azért, hogy ebből a kezdeményezésből ne lehessen semmi. Jogi, technikai trükkökkel és aztán a végén fizikai erőszakkal próbálták megakadályozni, hogy e z a kezdeményezés célhoz érjen. A Nemzeti Választási Iroda vezetője, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Fidesz által delegált pártkatonái esküjüket megszegve, a magyar népet semmibe véve megtettek mindent, hogy ebből a kérdésből ne lehessen népszav azás. Csakhogy nem sikerült nekik! Pontosan hét hete történt, hogy szélsőséges verőlegények jelentek meg a Nemzeti Választási Iroda előtt, és megakadályoztak egy embert abban, hogy jogait érvényesítse. Jelzem, azóta sem jutott semmire ebben az ügyben az ön ök rendőrsége, nem jutott semmire ebben az ügyben az önök ügyészsége, a kormányuk pedig még vizsgálatot sem volt hajlandó elrendelni, nyilvánvalóan azért, mert ezek az emberek ott más érdekét nem szolgálhatták, csak az önök érdekét. Igaz, hogy kicsit itt i s túltolták a biciklit, tisztelt hölgyeim és uraim, de ha azt gondolják, az emberek nem tudják, honnan ered ez az ügy, akkor óriási tévedésben vannak. Szóval, nem sikerült megakadályozniuk ezt az ügyet. Most pedig visszavonják ezt a törvényt. Úgy vonják vi ssza, ahogy bevezették: mindenféle egyeztetés, mindenféle átgondoltság, gyakorlatilag ész és értelem nélkül vezették be, és ész és értelem nélkül vonják vissza. Megint úgy csinálják az ügyeket, ahogy szokták: ész és értelem nélkül, a maguk módján. De, tisz telt hölgyeim és uraim, azért arra még figyelnek, hogy ha már vissza kell vonniuk ezt a törvényt, akkor rúgjanak még egyet a munkavállalókba Magyarországon. Arról beszéltek a kormány és a Fidesz részéről is, hogy milyen fontosak a munkavállalói érdekek és ez az egész tulajdonképpen a munkavállalók miatt történt. Csak, tisztelt hölgyeim és uraim, önök most arra készülnek, hogy visszavonják ezt a törvényt, és ezzel együtt visszavonják azt a törvényt is, amelyik