Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 11. hétfő (140. szám) - Németh Szilárd István (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Biztos örülnének-e a pedagógusok, ha maradéktalanul teljesülne a Pukli-féle 12 pontos követelés?” címmel - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1536 Kérdezem én, hogy akkor ezt a 20 pontot ezzel most ők minek tartják: megállapodott résznek vagy nem megállapodo tt résznek? Van 2013 óta egy általános átfogó megállapodásunk, hogy nem szerveznek munkabeszüntetést, miközben ők munkabeszüntetést terveznek. A mai délutánon folyik az egyeztetés a pedagógusszakszervezetek és a tárca képviselői között. Bízom benne, hogy ott is ezeket a kérdéseket tisztázni tudják. És amikor arról beszélnek, hogy az életpálya megbukott, úgy gondolom, hogy azért a pedagógusok örömmel vették azt a 238 milliárd forintnyi, összesen 40 százaléknyi béremelést, ami már eljutott hozzájuk, és nyilv án egy megemelt bérért egyfajta megemelt munkát is vártunk a gyermekek érdekében. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az iskolákban rend legyen, éppen ezért az utolsó percig is tenni fogunk azért, hogy minden iskolában kinyissanak még a sztrájk idején is, l egyen gyermekfelügyelet, hiszen sok százezer gyermeknek az iskolában, az óvodában kapott reggeli, ebéd vagy uzsonna jelenti a fő napi étkezést, és ezeknek a gyermekeknek meg kell kapniuk az államtól biztosított étkezéseket. Nem lehetséges az, hogy ha egy g yermek ebédelni akar, akkor menjen be a járásközpontba, menjen be a tankerület székhelyére, és ott egy iskolában kaphat. Ez nyilván gyakorlatilag is kivitelezhetetlen. Mi arra fogunk törekedni a magyar gyerekek és a magyar szülők érdekében, hogy minden mag yar iskolában, akár figyelmeztető sztrájk, akár egynapos sztrájk idején biztosított legyen a gyermekfelügyelet, mert úgy gondoljuk, hogy ez szolgálja a gyermekek és Magyarország érdekét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szé pen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Németh Szilárd István képviselő úré a szó. Parancsoljon! NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, azt gondolom, azt leszögezhetjük, hogy a köznevelés, a közoktatás problémáit, az iskola jövőjét, a vitás pontokat csak tárgyalással, csak a köznevelési kerekasztalon lehet rendezni. Azt hiszem, azt is leszögezhetjük, hogy a gyerekeket, a gyerekek ügyét nem lehet felhasználni arra, hogy a felnőttek közötti nézeteltéréseket rajtuk keresztül teg yük rendbe. (17.10) És amit leginkább le kell szögeznünk, hogy a politikának az iskolában, az iskola területén, gyerekeket gyerekekkel szembeállítva, tanárokat tanárokkal szembeállítva pedig semmiféle keresnivalója sincs, hiszen az iskolának a legfontosabb a gyermekek érdeke, az, hogy a gyermekek egy használható és az egész életre kiterjedő tudást kapjanak az iskolában, a szülőknek pedig az az érdeke, hogy a gyerekeket biztonságban tudhassák az iskola falai között. Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps a k ormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rétvári Bence államtitkár úr következik. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A köznevelési kerekasztal és anna k a munkacsoportjai már több mint harminc ülést tartottak, és több mint száz szakértő, pedagógus, iskolaigazgató és más szakember vesz részt a munkájukban. De mindazok, akik azt mondták, hogy nem hajlandók leülni a köznevelési kerekasztalhoz, még sose mond ták meg, hogy ki az, aki miatt ezt nem tennék meg. Ki az ezek közül a több száz szakértő közül vagy a nyolc oldal képviselői közül, aki miatt azt mondják, hogy nem hajlandók a párbeszédre, hiszen minden egyes ülésre megkapják a meghívót, megérkezik a posta ládájukba, de elutasítják a párbeszéd lehetőségét. Úgy gondolom, hogy racionális dolog, ha az oktatást érintő kérdésekről az oktatásért felelős minisztériumban folynak az egyeztetések, ezért azt kérjük továbbra is mindenkitől, jöjjön el, vegyen