Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. április 11. hétfő (140. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - ROGÁN ANTAL, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter:
1480 szakszervezetek a szabad vasárnap gondolatát képviselik, Magyarországon is még az MSZOSZ is aláírta a „szabad vasárnap chartát” annak idején, és amikor ez megvalósul ásra került, szocialista politikai nyomás hatására elálltak ettől. Kérdezem: ki képviseli ma Magyarországon a munkavállalók érdekeit? (Dr. Szél Bernadett: A KDNP!) És ki képviseli ma Magyarországon a multinacionális cégek érdekeit, akik eddig is több pénzt vittek ki az országból, és ezután talán újból sokat fognak? Miből indultunk ki annak idején, amikor ez a gondolat megszületett? Abból, hogy ezeket a munkavállalói jogokat képviseljük, méghozzá a meglévő törvény alapján, hiszen a munka törvénykönyvé ben a közös pihenőnapot, a vasárnapot biztosítjuk az emberek számára. Persze vannak kivételek. De ezek a kivételek oly mértékig megszaporodtak az idő során, hogy gyakorlatilag már általános szabállyá vált a foglalkoztatás. Mi azt képviseljük továbbra is, h ogy a munkavállalók részére érték a szabad vasárnap, és bármikor lehetőség lesz ennek megvalósítására, mellette leszünk. Ha a parlamentben szavazás történik ezzel kapcsolatban, természetesen mi nem a munkaadók, hanem a munkavállalók oldalán fogunk állni, é s nem szavazzuk meg az ő szabadságuk korlátozását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Ismét Rogán Antal miniszter úré a szó. ROGÁN ANTAL, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Hozzászólásában két rendkívül fontos témát is említett, és szeretném megerősíteni azt, hogy egyébként a másik kérdésben is foglalkozott a kormányülés ma a lehetséges kompromisszumokkal és a kormány állásp ontjával. Szeretném elmondani önöknek azt, hogy mi a magunk részéről úgy gondoljuk, hogy nem szabad alábecsülni a terrorfenyegetettség mértékét sem Európában, és mivel Európa része Magyarország, Magyarországon sem. És arra szeretném kérni a tisztelt ellenz éki pártokat, hogy ezt ne becsüljék alá. Van olyan ellenzéki pártelnök önök között, aki úgy fogalmazott még néhány hónapja, hogy a kutyapiszok nagyobb veszélyt jelent Magyarországon, mint a terroristák. Ez ugyanolyan alábecsülése a terrorfenyegetettség kon krét veszélyének, mint amilyen alábecsülése volt egyébként sok nyilatkozat az előző egy esztendőben a bevándorlásnak, az ellenőrizetlen bevándorlásnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Pont az ellenőrizetlen bevándorlás, az Európába másfél milliónyi, gyakorlatil ag minden ellenőrzés nélkül, határokon keresztül illegálisan bejutott bevándorló volt az, aki jelentősen megnövelte a terrorfenyegetettséget és a terrorveszélyt. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Azt is látniuk kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy ma a magyar kormánynak, a magyar rendészeti szerveknek kevesebb eszköz van a kezében, mint a nyugateurópai kormányoknak és a nyugateurópai rendészeti szerveknek a terror elleni küzdelemben. Ebből az következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor a kormán y egyeztet önökkel és egyeztet a parlamenti frakciókkal, és kéri egy terroristaellenes akcióterv elfogadását és az alkotmány módosítását, akkor egész egyszerűen csak annyit kérünk, hogy ugyanaz az eszköz a rendelkezésére álljon a magyar rendészeti szervekn ek is, mint ami NyugatEurópában megvan. Se többet, se kevesebbet, tisztelt képviselőtársaim. Éppen ezért felelős mérlegelést szeretnénk kérni önöktől, különös tekintettel arra, hogy egy terrorfenyegetettség esetén, egy rendkívüli helyzet kihirdetéséről, a zt gondolom, hogy ha NyugatEurópában dönthetnek a kormányok, akkor erre ezt a lehetőséget meg kell adni Magyarországon is. Ha a terrorizmus elleni küzdelemben NyugatEurópában felhasználható a hadsereg, akkor azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget meg kell engedni Magyarországon is a honvédség számára, tisztelt képviselőtársaim, és hogyha erről ott egyébként normál rendben döntenek, akkor azt kell hogy mondjam önöknek, hogy nem indokolt a négyötödös többség Magyarországon sem, mert a terroristák nem négyötöd del döntenek emberi életekről.