Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 30. szerda (138. szám) - A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. március 17-i ülésnapján elfogadott, a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
1277 hiányzó részletszabályok továbbra sem kerülnek bele a törvénybe, ezután sem lehet megkülönböztetni a nemzeti otthonteremtési közösségeket a fogyasztói csoportokt ól. Egyszóval: a lakásvásárlásban gondolkodó állampolgárok számára semmivel sem lesz vonzóbb, kevésbé kockázatos megoldás, mint amit eddig láttunk. Az LMP a szakmai kifogásait a törvény vitájában elmondta. Legnagyobb problémának továbbra is azt tartjuk, ho gy az alacsonyabb jövedelműek rovására megint csak a magasabb jövedelműeket támogatja a törvény. Ezt biztosítja a rendszerbe beépített licit, és ez azt jelenti, hogy a Fidesz továbbra is folytatja a társadalom szétszakítását. Az LMP szerint a családok otth onteremtésére valós lehetőség akkor lesz, ha javul a családok anyagi helyzete, ha megélhetést biztosító bérek lesznek. A lakáshoz jutáshoz, a fiatalok itthon tartásához, a gyermekvállalás növeléséhez azonnali bérfelzárkóztatásra van szükség. A drámai lakás helyzet megoldását a bérek jelentős emelése mellett az állami bérlakások építésében, illetve a meglévő ingatlanok kiadásában látjuk. A közel félmillió üresen álló ingatlan tulajdonosát érdekeltté kellene tenni az ingatlan bérbeadásában, például azzal, hogy ha szociális alapon kiegészíthetők lennének a bérleti díjak. Emellett rég időszerű lenne egy zöldberuházási alap, amelyből az energiahatékonyság növelését szolgáló felújításokat lehetne finanszírozni, nem középületek, hanem lakóingatlanok esetében. Összess égében azt gondoljuk a NOKra vonatkozó elképzelésről, hogy az egyáltalán nem életszerű. Ki tenné ma Magyarországon a pénzét fogyasztói csoporthoz hasonló rendszerbe, amit az MNB ellenőriz? Ki akarna bizonytalan jövőben, 1015 év múlva lakáshoz jutni? Ki a z, aki nálánál magasabb jövedelműek lakáshoz jutását akarná meghitelezni, míg ő várhatna a sorára? Ki az, aki mindent egy lapra tenne fel, hosszú időre vállalva, hogy teljesíti a nagy összegű befizetéseket, és ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy e lképzelte, akkor majd 15 év múlva jut a megtakarításához? Gondolkodjanak el ezen, és inkább vonják vissza a törvényt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ezzel az írásban előre jelzett képviselői felszól alásokat befejeztük. A továbbiakban nyomógombos képviselői felszólalásokra kerül sor. Elsőnek a Fidesz képviselőcsoportjából TuriKovács Béla képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ú gy tűnik a felszólalásokból, hogy ellenzék és kormánypárt között talán két dologban van egyezés. Egyfelől mindkét oldal látja és világosan látja, hogy az elmúlt negyedszázad eredményeként a magyarországi lakáshelyzetben előállott egy olyan állapot, ahol a változtatások, éspedig a pozitív változtatások megkerülhetetlenül szükségesek. Én azt gondolom, hogy a másik egyetértés is fennáll, nevezetesen, hogy térségenként, de térségeken belül még itt is megkülönböztetve a kistelepülések, a közepes méretű városok, a nagyvárosok és Budapest helyzetét, szintén különbözőségek vannak. Ezért a kormánynak azt kell keresnie, és álláspontom szerint azt is keresi, hogy különböző módokkal és módszerekkel az egyes területeken mutatkozó lakáshiányt megkísérelje pótolni, azoknak a pótlását elősegíteni. Én azt gondolom, hogy a CSOK egy olyan lehetőség volt, amely egyértelműen a nagycsaládosok számára nyújt olyanfajta lehetőséget, amely elsősorban - és ha jól felmérjük, akkor erről van szó - a kisebb települések esetében lesz az én meggyőződésem szerint hatékony, ott, ahol elérhető árakon lehet majd lakáshoz jutni, ahol a CSOK és a hozzácsatolt kedvezményes hitellehetőség valódi lakásteremtési lehetőséget biztosít. Ma az ellenzék részéről ezzel a CSOKkal kapcsolatos észrevétel mind össze annyi, hogy nem eléggé ismertek a részletfeltételek. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Korózs Lajos: Kicsivel több azért!) Én azt gondolom, hogy egy ilyen nagy hatású és a jövőre