Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1233 Köszönöm, Salacz képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíváne fel szólalni. (Jelzésre:) Tállai András államtitkár úr jelzi, hogy nem, ezért, ha a végén igényli, tízperces időkeret áll majd rendelkezésére. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások kö vetkeznek, a napirend szerinti időkeretekben, amelyeket a kijelzőn láthatnak. A vita során kétperces hozzászólásra nincsen lehetőség. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót; elsőként Gúr Nándor képviselő úrnak, az Országgyűlés jegyzőjének. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden háromnégy gondolatot szeretnék mindössze mondani. Az egyik nyilván arról szól, ami az Európai Unió sajátossága, tehát a négy alapvető jog közül az áruk szabad áramlásával kapcsolatos itt a megújuló vámkódex kérdésköréhez illesztetten. Ez egy hosszú folyamat, nagyjából egy ilyen tízéves folyamat, ami a hátunk mögött lehet e tekintetben, egy tárgyalási sorozat az Európai Parlament és a Tanács rendeleteinek alapulvételével. Ennek okán vagy ezz el kapcsolatosan kell nekünk a hazai sajátosságok figyelembevételével szükségszerű illesztéseket megtenni, az egységes törvényszerkezetbe való rendezést megtenni. Ez szerintem rendben van, tehát ezzel nincs semmi probléma, azzal sem, ami gyakorlatilag az a lapvető célok tekintetében köszön vissza a nemzetközi kereskedelem biztonságának növelése vonatkozásában, és úgymond a legmegbízhatóbbak részére egyfajta pozitív diszkrimináció érvényesítése, érvényesíthetősége. Valójában mindössze talán egy olyan kérdés m aradt függőben itt a mai tárgyalási pillanatig, amire egzakt, konkrét visszaigazolás, válasz nem született, lehet, hogy az államtitkár úr e tekintetben tud majd segítő vélekedést megfogalmazni. (19.20) Ez nem más, mint hogy a határidők két részletben törté nő bevezetése a 2016os és a 2019es évekre vonatkozódik, illetve ehhez illesztetten a számítástechnikai háttér segítségnyújtása teljeskörűen csak 2020ra alakul ki. Igazából ez a 2020as időpont zavaró egy kicsit a történetben, amennyiben úgy van, ahogyan a mi jelen olvasatunk ezt alátámasztja. Ebben szeretnék visszaigazolást kapni államtitkár úrtól, hogy hogyan és miképpen néz ki a helyzet. Körülbelül ennyi kiegészítést szerettem volna még hozzátenni. Elnök úr, köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Meg kérdezem, kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt a képernyőn nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom és megadom a szót az előterjesztőnek, Tállai András államtitkár úrnak. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi állam titkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az uniós vámjogi szabályozásra történő átmenet magyarországi végrehajtását illető várakozások kapcsán elmondható, hogy a magyar vámszolgálat európai összehasonlításban kiemelkedő eredménnyel működik, a küls ő határszakaszok áruellenőrzésében fontos szerepet tölt be. Informatikai rendszereink alkalmazásával a kiviteli és behozatali vámkezelések közel száz százalékban elektronikus eljárások útján zajlanak, és a vámhatóság ellenőrzési tevékenysége a jogalkalmazá s jogszerűségét is jó eredménnyel támogatja. Tisztelt Országgyűlés! A képviselői módosító indítványok hiánya is mutatja, hogy a törvényjavaslat komoly szakmai előkészítés után széles körű szakmai érdekképviseleti egyeztetések eredményeként született, az am úgy még mindig folyamatban lévő uniós jogalkotáshoz ütemezve. A gazdálkodók számára a törvényjavaslat majdani alkalmazására viszonylag szűk felkészülési idő áll rendelkezésre, ennek gazdasági hátrányait már az uniós joganyag vitája során jelezték a tagálla mok.