Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
1227 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ígérem, rövid leszek, és nem megyek bele a taóval való foglalkozásba, amit az általános vitánál már végigtárgyaltunk. A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatni fogja a törvénymódosítást, hiszen úgy látjuk, hogy főleg technikai módosítások vann ak ebben a törvénymódosításban, és olyan részek… (Tállai András: A Jobbiktól semmit!) Azt hittem, államtitkár úr felszólal, gondoltam, megvárom. Tényleg egyszer jó lenne, ha a sportról is tudnánk beszélni, bár a múltkor ön volt a sportnál a kormány képvise letében, és akkor nem sikerült sportról egyeztetnünk. Tehát mi támogatni fogjuk ezeket a technikai módosításokat. Azt még mindig nem értem egyébként a NOBbal kapcsolatosan, hogy értem én, hogy fontos a merchandising jogok minél hatékonyabb képviselete, de hogy mit változtat most a törvény, én ezt még mindig nem látom át igazából, hogy mi az a lényeges változás, ami lényegesen változni fog. Egyetlenegy reményemet fejezem csak ki államtitkár asszony felé, hogy most akkor lehet, hogy a taóval befejeztük. Egy éven belül ez a hatodik módosítás, tehát reméljük, hogy a következő egy évben nem lesz újabb hat módosítása a taotörvénynek, hanem majd csak az a részletes, amit államtitkár asszony említett, az új taotörvényt várjuk a Ház elé, és izgalommal várjuk, hogy m i lesz abban benne. Ezt a módosítást a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki az adott napirend keretében felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megkérdezem Manninger Jenő képviselő urat mint előterjesztőt, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) A képviselő úr jelzi, hogy nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizotts ági jelentés vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája. A Galambos Dénes, Vas Imre, Fidesz, és Vejkey Im re, KDNP, képviselők által benyújtott T/9541. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Igen . Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, KDNPképviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magáncsőd magyarországi bevezetése és ezáltal a családok adósságcsapdából való kikerülése eljárásrendjének kidolgozása a kereszténydemokratáknak hangsúlyozottan megvalósítani kívánt célja volt annak érdekében, hogy a fizetésképtelenné vált hiteladós családok adósságai kilakoltatás nélkül rendezésre kerülhessene k. A cél megvalósulását kívánjuk elősegíteni ezáltal a módosítással is, hogy az adósságrendezési eljárások kezdeményezésére nyitva álló 2016. márciusi határidőt meg kívánjuk 2016. szeptember 30áig hosszabbítani. Kérjük a tisztelt képviselőtársakat, hogy t ámogassák ezt az előterjesztést. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)