Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - Dr. Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Mikor adnak valódi béremelést a cafeteria készpénzesítése helyett?” címmel - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
1171 politikai okokból megpróbálja az önökhöz közel álló, fideszes hátszéllel rendelkező volt polgármesterjelölt ellehetetleníteni a rendteremtés folyamatát ebben a városban. Államtitkár úr, azt is le szeretném szögezni, hogy a Jobbik eltöké lt abban, hogy rendet tegyünk ezen a településrészen. Eltökéltek vagyunk abban, hogy legalább ezeket a gyenge magyar törvényeket, ha betartatjuk, akkor már egy óriási lépést teszünk előre. Azt kérem, államtitkár úr, hogy önök is támogassák, ne pedig minden féle útonmódon, megpróbálva beavatkozni a tiszavasvári önkormányzat életébe, megpróbálják ellehetetleníteni kormányzati eszközökkel a rendteremtést. Közös ügyünk a rendteremtés, kérem a támogatásukat. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Kö szönöm szépen, képviselő úr. Képviselőtársaim, mint hallottuk, Volner János képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűl és az államtitkári választ 111 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal elfogadta. Dr. Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Mikor adnak valódi bér emelést a cafeteria készpénzesítése helyett?” címmel Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet képviselő asszonyok, az LMP képviselői, interpellációt nyújtottak be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Mikor adnak valódi béremelést a cafeteria készpénzesítése helyett ?” címmel. Schmuck Erzsébet képviselő asszonyt, az Országgyűlés jegyzőjét illeti a szó. Parancsoljon, képviselő asszony! SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Tisztelt Államtitkár Úr! Már a kormányzati rutin részének tekinthető, hogy a munka világát húsbavágóan érintő k érdésekben elmarad az érdekegyeztetés. Legutóbb Orbán Viktornak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján tett azon bejelentése kapcsán maradt el az előzetes egyeztetés, hogy a kormány 2017. január elsejétől készpénzesítené a cafetériát. A m iniszterelnök szerint most, hogy az Európai Bizottság szétzúzta a magyar cafetériarendszert, itt az ideje, hogy az eddig rejtett kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék, és a bér egy része járulékmentessé váljon. Szerinte a béremelés hagyományos esz közei már nem elegendőek ahhoz, hogy „olyan bért adjunk, ami hazahozza a fiatalokat”. Ez a megoldás viszont „nagy bérnövekedést eredményezhetne”. Csakhogy Orbán Viktor állítása, miszerint attól több pénze lenne az embereknek, ha a cafetériát készpénzben ad nák oda a munkavállalóknak, egyszerűen nem igaz. Mint ahogy azon állítása sem igaz, hogy ma ez az egyetlen módszer, ami a gazdaság teljesítményénél nagyobb arányú bérnövekedést tesz lehetővé. Bár még nem tudni, hogy az adómentes és kedvezményes adózású bér en kívüli juttatások rendszerének egészét hogyan érintené ez a változás, mely cafetériaelemek szűnnének meg, azt már most kijelenthetjük, hogy a cafetéria készpénzesítése járulékmentes béremeléssel csak látszólagos béremelkedést jelentene. Ha valóban a bér emelés, a fiatalok hazahozását célzó bérfelzárkóztatás lenne a kormány célja, akkor volna olyan módszer, ami további terhek vállalása nélkül tudná érdemben emelni a nettó béreket. Ennek receptje nagyon egyszerű: a munkára rakódó terheket kell csökkenteni e lsősorban az átlag alatt keresők körében. Ehhez az LMP már több alkalommal benyújtotta az igazságos, többkulcsos adórendszerre vonatkozó javaslatát, aminek fontos eleme a minimálbér adómentessége. A minimálbér nettója 23 ezer forinttal, az átlagbért kereső ké 37 ezer forinttal nőne.