Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - Tóth Csaba (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mit kap Zugló a kiemelt kormányzati beruházásokkal?” címmel. - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1148 dugulni, és egyegy rendezvényre többórás araszolással és parkolóhelykutatással lehet majd csak eljutni . Az elmondottakra tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat: mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a kiemelt helyszíneket és a rendezvényeket az odaérkezők egyáltalán meg tudják közelíteni, és valahogy parkolni tudjanak? A több száz milliárd forin tos beruházásokból mennyit szánnak a fenti problémák megoldására, a zuglói embereknek okozott bosszúságok enyhítésére? Várom válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy mindannyiunk számára jó hírekkel tudok szolgálni, hiszen már a múltban is - és a jövőben is - erre fokozottan konc entráltunk. 2011ben került felülvizsgálatra a zuglói közlekedési koncepció, pontosan azért, hogy jobbak legyenek azok a feltételek, amelyekről képviselő úr is beszélt. Megújult és meghosszabbításra került az 1es villamos vonala, a Dózsa György úton és a Ligeten keresztül új Škoda Solaris trolibuszok, a felújított Thököly úton pedig a város legkorszerűbb, környezetbarát Volvo és Mercedes buszai közlekednek most már. (14.00) Mindemellett pedig a Balázs Mórterv, a főváros hosszú távú közlekedési koncepciója további jelentős fejlesztéseket tartalmaz a jövőre nézve is. Ahogy ön is mondta, a Puskás Ferenc Stadion megújul. Itt egy világszínvonalú létesítmény lesz, akár sportrendezvények szempontjából, akár más, világsztárokat felvonultató kulturális rendezvények szempontjából. Négy év múlva akár a földrész labdarúgóválogatottjait is vendégül látó komplexum fog itt kialakulni, de emellett nyilván a közvetlen környezetben, 8 hektáron megújulnak a térburkolatok, új zöldfelületek kerülnek kialakításra, amit a helyi lakosság is élvezhet, nem csak a turisták. Éppen ezért fontos a közlekedési helyzet megoldása is, ugyanakkor a világban uralkodó mostani szakmai trendek nem annyira a személygépkocsival való odajutást, hanem a tömegközlekedéssel való kiszolgálást helyezik előtérbe. Ilyen nagyságrendű, a városon belül lévő létesítményeknél a dugók, a környezeti terhelés, a környezeti károk elsősorban ennek a fejlesztésével oldhatók meg. Éppen ezért fordít erre a kormányzat 15 milliárd forint összeget, hogy ezeket a közlekedé si problémákat próbálja megoldani. A Városliget fejlesztése során a kormány kiemelten kezeli a közlekedés kérdését. A projekt kezdetétől külön munkacsoportban folyik a közlekedési beruházások előkészítése a BKKval kötött stratégiai megállapodás keretein b elül. Az előkészítő tanulmányokban szereplő és a fejlesztési programban prognosztizált látogatószámnövekedést a jelenlegi, folyamatos fejlesztés alatt álló tömegközlekedési hálózat ki tudja szolgálni a fejlesztések után, annál is inkább, mert a tervek sze rint az 1es millenniumi földalatti vonalának tervezett felújítása és a járműpark fejlesztése során a Városligetet és az 1es villamost kiszolgáló új megálló is megépítésre kerül. Fontosak a tömegközlekedési kapacitásokat növelő változások is, mégpedig az, hogy a MÁV tervei szerint a Városliget szélén, a Róbert Károly körút közelében a váci és a szolnoki vonalakat egyaránt kiszolgáló új vasúti megállóhely létesül, amely mind a Nyugati pályaudvartól, mind pedig az elővárosokból megkönnyíti a Városligetbe tör ténő eljutást. Ahogy arra a képviselő úr is utalt, a legnagyobb közlekedési probléma a Városliget és az Ötvenhatosok tere ingyenes P+R parkolóként való használatából ered. Ennek a megoldására létesül majd az M3as bevezető út mentén egy valódi P+R parkoló, amelynek helykijelöléséről, finanszírozásáról jelenleg is folynak az egyeztetések. A jelenleg ott parkolóknak sem kell aggódniuk, a felszíni parkolás megszüntetésével felszabaduló zöldfelületek alatt három helyen is