Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 29. kedd (137. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Az ülés napirendjének elfogadása - ELNÖK:
1146 szervezet létrejött, a projekt elindult, biztató jelekkel, majd pedig annak a fenntartása rövid idő után nem valósult meg. Hiába jött létr e az az alap, ami kapcsán, amire építkezve ezeket a társadalmilag szerintem vitathatatlanul hasznos elemeket meg lehetett volna valósítani, a fenntartási kötelezettségének itt a támogatott nem tett eleget, és ez a foglalkoztatási szövetkezet nem teljesítet te be azt a feladatot, amire a támogatási összeget kapta. Itt a parlamentben már számtalanszor beszéltünk tucatnyi eljárásról, amit a támogatók a közpénzek védelme érdekében véghezvittek, és ennek lett az a konklúziója, hogy végül elállt a támogatástól a t ámogató. Ez azt jelenti, hogy a megkötés időpontjára visszamenőleges hatállyal érvénytelen a szerződés, és minden előleget, amit korábban kifizettek (Szilágyi György: Ki a felelős? Ott ül mögötted!) , azokat vissza kell fizetni, pontosan azért, mert a fennt artás nem valósult meg, hiába jött létre egy jó szervezet, hiába jött létre egy fontos foglalkoztatási szövetkezet, ami nélkül nehezebb megvalósítani ezeket a célokat, mégsem tartották fönn, és nem kapta meg azokat az eszközöket, anyagi javakat, amikre a m űködés közben szüksége lett volna a felállás után. Ez tényleg óriási összegeket érint, hiszen a záróelszámolás több mint kétmilliárdos összeget tartalmazott. Éppen ezért a helyzet megoldására mi több egyeztetést is összehívtunk a konzorciumvezető és a part nerek között a visszafizetés pontos ütemezéséről, ezenkívül egyeztetéseket folytatunk a megvalósított és indokolt ráfordítások megtérítéséről, illetőleg a roma emberek foglalkoztatását segítő programok jövőjéről és a roma foglalkoztatási szövetkezet jövőjé ről, mert ezekben mi hiszünk, ezeket fontosnak tartjuk (Szilágyi György: Ki a felelős?) , de a szabálytalanságokat semmilyen szervezet részéről elfogadni nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Szilágyi György: Ki a felelős? - Taps a kormánypárti padsorokból.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalók a t. HISZÉKENY DEZSŐ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Giricz Vera ruszin nemzetiségi szószóló; Lukács László György, Jobbik; Ander Balázs, Jobbik; Magyar Zoltá n, Jobbik; Farkas Gergely, Jobbik. A szerdai napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Móring József Attila, KDNP; Kunhalmi Ágnes, MSZP; Schmuck Erzsébet, LMP; Rig Lajos, Jobbik; Németh Szilárd István, Fidesz. A szerdai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, Jobbik. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK : Tisztelt Ház! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítá sa. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a na pirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta .