Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Dúró Dóra (Jobbik) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Milyen sorsot szán a kormány a kisbéri Batthyány-kastélynak?” címmel - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): - ELNÖK:
1094 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Lázár Já nos miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszter úr! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni képviselőtársunknak, elnök asszonynak azt az aktivitást, illetve képviselői kérdést, amit a kisbéri Batthyánykastélynak, korábban, a második világháború előtt állami tulajdonba tartozó ménesbirtoknak a sorsával kapcsolatban tett föl. Szeretném megnyugtatni, hogy a kormány kiemelten kezeli ezt a kér dést, és soron kívül intézkedtem a mihamarabbi vagyonátadásról, ami a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől reményeink szerint jobb helyre, a műemlékvédelemhez és az örökségvédelemhez kerül. Több okunk is van arra, hogy az emlékezetpolitikát és az emlék megóvását komolyan vegyünk. Az első - nyilvánvaló - az egykori tulajdonosok emléke, amit ön is szóba hozott. Batthyány Lajos volt az utolsó nemzeti nádor a XVIII. században. És említhetjük Batthyány Kázmért, aki a Szemerekormány külügyminisztere, és akitől ezt a v agyont és birtokot elkobozták, a legenda szerint Ferenc József személyes utasítására, és ekkor jött létre az az állami ménesbirtok, amely egészen 1961es felszámolásáig részben a Magyar Honvédség és a magyar sportlótenyésztésnek kiváló központja volt. A mé nesbirtok visszaállítására esély nincs, azonban kérdés, hogy a kiemelt, először barokk, majd később klasszicista stílusban megépített műemlékegyüttesnek milyen sorsot szánunk. Meggyőződésem szerint erről konzultálni kell. Megépíteni, helyrehozni fantaszt ikusan tudunk - az a kérdés, mi a belső tartalom. Az elmúlt hétvégén Gyulán járva láttam, hogy a települési önkormányzat, civilek, a magyar állam és az Európai Unió forrásainak felhasználásával egy olyan projekt jött létre, amely nagyon magas színvonalú ki állítást és hasznosítást biztosít, hozzá közel szállodai kapacitással, éttermi kapacitással és a szabadidő értelmes eltöltésével. Mielőtt elköltünk másfél milliárd forintot az állagmegóvásra, úgy gondolom, hogy a család, a hagyományőrzők, a társadalmi szer vezetek, az önkormányzat és az állam közös együttműködésére van szükség. Akkor érdemes belefognunk a teljes felújításba, ha pontosan tudjuk, hogy az épületet mire fogjuk használni; addig a legfontosabb feladatunk és kötelességünk a napi szintű állagmegóvás . (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a kérdések végére értünk. Most az azonnali kérdések órája következik. Tóth Bertalan képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a M agyar Nemzeti Bank elnökéhez: „Megállna egy szóra?” címmel. Elnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Nagy Márton alelnök urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy személyesen elnök úrtól várja majd a választ. DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megvárom a Magyar Nemzeti Bank elnökét a válaszadással. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tájékoztatom a képviselő urat és a tisztelt Házat is, hogy elnök úrnak a második soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Bárándy Gergely képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez: „Ön rendelt magának ötmilliós fizetést, elnök ú r?” címmel. Elnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Nagy Márton alelnök urat jelölte ki. Tisztelettel