Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Meddig pöffeszkedik az Agrárkamara a helyi földbizottságokon?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1087 igen, akkor nem érzike úgy, hogy még arcátlanabb a kiszervezősdi, hiszen nem véletlenül nevezte a Vasutasok Szakszervezete is felháborítónak, manipulatívnak és visszataszítónak az egész folyamatot. Mikor kergetik el a „húsosfazék kft.” MÁVos lobbistáit? Mikor vetnek véget a közpénzek transzparenciát nélkülöző elfolyatásának? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Az elhangzott kérdé sre Tasó László államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ezelőtt kilenc évvel ha feltette volna a kérdést a pa rlamentben, akkor meg is ült volna ez a dolog, de higgye el nekem, hogy teljesen más a helyzet, a valóság, mint amit most ön mondott. Pont az ellenkezője történik meg, hiszen a MÁV cégeinek létszámát és számát hatalmas mennyiségben csökkentettük, és az elm últ időszakban olyan lépéseket tudtunk megtenni, tudott megtenni a MÁVcsoport, amelyek segítségével stabilizáltuk a működését is. Nem nagy összegben, de mégiscsak sikerült az elmúlt években először 2, aztán 3 százalékos béremelést biztosítani a MÁV dolgoz ói részére, és természetszerűen arra is figyelünk, ha bármilyen jellegű változás történik a munkavégzés folyamatában vagy a munka területén, akkor arra odafigyeljen minden egyes érintett, és természetszerűen a szakszervezetek is. Tehát amikor a jogutódlás megtörtént, és ön említette a cég nevét is, akkor odafigyeltek arra, hogy milyen módon veszik át a dolgozókat, és hogy minden egyes meglévő jogosítványukat is vigyék magukkal, biztosítsa számukra az alkalmazó cég. Arra is figyelni kell egyébként, hogy a ko rábbi években a megkötött szerződés alapján csak a meglévő területeit takaríttatta a MÁV, az újonnan meglévőket, újonnan építetteket pedig nem. Tehát egy lényegesen nagyobb mennyiségű takarításról van különben szó. Természetszerűen az, amit ön mondott, egy olyan kérdés, amire akkor tudunk majd választ adni, ha meglátjuk a munka minőségét is. Hiszen a MÁVcsoportnak, a MÁV Zrt.nek az a fontos dolga és felelőssége, hogy figyelemmel kísérje a kiszervezett tevékenységet. Biztos vagyok benne, hogy a MÁV felelős sége erős, és természetszerűen oda fogunk rá figyelni, hogy ezt a munkát, amit ezzel kapcsolatban végeznie kell, maradéktalanul meg is tegye. Nem látjuk azt a problémát, amit ön mondott, és remélem, hogy nem is valósulhat meg már ilyen Magyarországon. Már nem az a világ van, hogy eladják a tehervagonokat hulladékvasban, mint korábban volt. Higgye el, az van, hogy szervezetten és valóban olyan minőségben végzi a munkáját a MÁVcsoport, a MÁV Start Zrt., hogy arra Európában is odafigyelnek. Köszönöm szépen a figyelmét. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Meddig pöffeszkedik az Agrárkamara a helyi földbizottságokon?” címmel ELNÖK : Köszönöm szé pen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Sallai R. Benedek képviselő úr, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Meddig pöffeszkedik az Agrárkamara a helyi földbizottságokban?” címmel. Képviselő úré a szó. Parancsoljo n! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ):